Számadás - Horváth Nikoletta jegyzete

Szinte kényszeresen összegezzük az eltávozófélben lévő évet, amikor közelít a szilveszter, amikor borongós ujjaival búcsút int az óév, s fiatalos derűvel köszönt ránk egy újabb esztendő. Görcsösen ragaszkodunk ehhez a szokáshoz is, akárcsak az éjfélkori koccintáshoz, a muszájból is bulizáshoz, stb. Kivételek akadnak, így nyilván az olvasók közül azok, akikre túl szűk ez az ing, ne öltsék magukra. Engem is összenyom ez a textília, így már évek óta levetettem magamról, és a sarokba dobtam. Hogy miért?

Egyrészt a szilveszter nekem, mint kutyás embernek örök rettegés marad. Az értelmetlen, felesleges petárdázás, a pénzmagot két kézzel szóró tűzijátékos „ünneplő hadak”, a részeg, tudattalanságig bódult „emberek” számomra az óév búcsúztatásának a részei. Mert találkozom velük. Amióta egy „csodálatos” január elsejei hajnalon Lili feje fölött robbantottak fel egy rakétát, azóta összeszorított fogakkal, félelemmel a szívemben várom az éjszakát. Vajon idén mi lesz a program? Újabb 32 óráig nem tudunk kimozdulni, mert hófehér angyalom minden lépésnél összerezzen? S ilyenkor mit mondjak neki? „Ugyan, hagyd, hiszen csak mulatnak!”. Nekem a más kárán (is) való szórakozás nem téma. Ez tehát egy nyomós ok, hogy ne kedveljem a piromániások zajongós rutyutyuzását.

Másrészt szerintem az életünk túlságosan rövid, és kiszámíthatatlan ahhoz, hogy években mérjük fel a tetteinket, önmagunkat, a céljainkat. Napi szinten foglalkoznunk kéne azzal, akit úgy hívnak: mi magunk. Na persze ezt nem úgy értem, hogy folytassunk a tükör előtt állva diskurzust a hajunk aktuális állapotáról, és a ruházatunk minőségéről. A lelki szamárlétránkon azonban érdemes gyakran bukdácsolnunk, hogy felfedezzük a hibáinkat, a helyes cselekedeteinket, a rossz gondolatainkat. Hogy új célokat állapítsunk meg, hogy a küzdelmet apránként, de sikeresebbnek érezzük, s hogy legalább 24 óránként megemlékezzünk hálásan arról, hogy még mindig élünk!

Fárasztó munka ez. Terhes, mind szellemileg, mind lelkileg. Önnön csomóinkat bogozgatni az esztendő minden egyes napján - kimerítő kereszt. Könnyebb ezt csak egyszer, nagy felületesen megtenni, hogy aztán a felfedezett hibákat némi alkohollal tegyük feledhetőbb emlékké. Másnap pedig kutathatunk a régmúltban, hogy mik is azok a fogadalmak, célok, amelyek „most egészen biztosan” sikerülnek. A felülvizsgálat dátumának pedig újabb 52 héttel későbbi napot jelölünk meg. Kényelmes,  igaz? De mennyire biztonságos?  Ki az, aki láthat előre akár csak egy hetet is?

Ez nem a negatív gondolkodás vetőmagja, sőt!

A pozitív lélekszemlélet ott kezdődik, hogyha a mostnak, a pillanatnak, a mának élünk. Ha  értékeljük, faragjuk  önmagunkat.  Ha reagálunk a  tetteinkre, gondolatainkra,  s  ha igyekszünk fejlődni. 365 esélyünk van erre  egy esztendőben: mind jobbá  és  jobbá válni. Redukálnánk  ezt egyetlen lehetőségre?  Egy mámoros, zajos  éjszakába töltve, hogy aztán a  másnap  fázós januárja emlékeztessen minket: újabb esztendőbe léptünk?!