Életmód

2017.03.12. 19:00

Az új sportőrület - Egyre több követője van az intervallnak

Körkép - A fogyni, szálkásodni vágyók körében egyre többen választják az intervall edzéseket. Kinek ajánlják, miért jó ez a technika, milyen eredményeket lehet vele elérni? Erre adunk most válaszokat, hátha önnek is megjön a kedve hozzá.

Vadas Krisztina

Alapvetően az intervall bármely kardió típusú mozgásnál alkalmazható, de leggyakrabban a futásnál bevetett technika. A szakértők szerint ha valaki hosszú ideje ugyanolyan tempóval vagy ugyanannyi ideig fut, nem számíthat az állóképesség javulására. Az edzések hatékonyságának növelésére az intervall lehet a megfelelő megoldás, ugyanis ez az intenzív (magas pulzusszámú) fázisok és az aktív pihenés (alacsony pulzusszámú) váltakozását jelenti.

Teljesen kezdőknek nem ajánlják ezt az edzésformát, egy alap állóképesség már szükséges hozzá, különben túlságosan megterheli a szervezetet, akár sérülések is előfordulhatnak.

De miért lett hirtelen ennyire népszerű? A fogyni vágyók azért rajonganak érte, mert rövid idő alatt sok kalóriát lehet elégetni ezzel a módszerrel. Sőt, kutatásokkal bizonyították, hogy az intervall megnöveli a nyugalmi anyagcsere sebességét is a szervezetben: tehát az edzést követően még 24 órán keresztül pörgeti az anyagcserét.

A futás eredményesebbé tehető, ha váltogatjuk a tempót Fotó: Pinterest

Emellett nem vesz el hosszú órákat az életünkből: 15-20 perc intervall edzés már hatásos lehet. Az eszközigénye sem nagy, csupán egy stoppert kell beszerezni hozzá (bár ezt sem muszáj, mivel a legtöbb okostelefonban van stopper).

Fontos: ha intervallra adjuk a fejünket, akkor alaposan melegítsünk be, mivel az edzés erősen igénybe veszi az egész szervezetet!

Hogyan érdemes elkezdeni? Az első pár alkalommal öt perc kocogással nyissunk, majd egy perc sprint következik, ezt egy perc lassú kocogás követi. Ezt ismételjük még négyszer, majd levezetésként öt percet kocogjunk. Az edzések előrehaladtával persze ez növelhető, akár két perc sprint, egy perc lassú futás váltakozására.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!