A ráknál is jobban félünk az elhízástól

2018.09.13. 04:50

Miért hajszoljuk a szépséget?

Mindenki szép vagy még szebb akar lenni, törekszünk rá, hogy lehetőségeinkhez mérten a legjobbat hozzuk ki magunkból. De miért dolgozik bennünk folyamatosan ez a vágy?

Mediaworks/Fanny

Életünk során majd’ fél évet töltünk a tükör előtt szépítkezéssel, és olykor aggódva, önbizalomhiánnyal tekintünk testünk változásaira. Egy felmérés szerint Nagy-Britanniában a nők jobban félnek a hízás és az öregedés jeleitől, mint a rák kialakulásának kockázatától, idehaza pedig minden második megkérdezett nő túl kövérnek látja magát, 97 százalékuk élete során legalább egyszer fogyókúrázik, és szorongva gondol arra, hogy az idő előrehaladtával el kell búcsúznia vonzónak vélt külső adottságaitól.

Az evolúciós pszichológia fejlődésének köszönhetően ma már tudjuk, hogy párválasztásunkat ősi működések irányítják, és bár a szépség fogalma kultúrkörönként, illetve koronként más és más, vannak olyan általánosan érvényes jellegzetességek, amelyek meghatározzák a vonzerőt.

Párválasztás esetén a férfiaknál a külcsín többet nyom a latba, mint a belbecs. Bizonyos testi jegyekből ugyanis, teljesen tudattalanul, következtetnek a nő termékenységi képességére és egészségére; vagyis a szépséggel kapcsolatos elvárásoknak biológiai alapjai vannak. Egy szimmetrikus arc a szemlélő számára jó genetikai minőségről árulkodik, ugyanígy ösztönösen figyeljük a test formáját, valamint súlyát is.

A nagy átlag azért találja „megmagyarázhatatlanul” vonzónak a karcsú derekú és szélesebb csípőjű típust, és preferálja a nem túl sovány és nem túl kövér testalkatot, mert a bennük dolgozó program azt súgja: ezek a nők nagyobb eséllyel hoznak világra egészséges gyereket, mint szélsőségesebb paraméterekkel rendelkező társaik. Ha a jó adottságokhoz ráadásul a fiatalság – vagy annak látszata – is kapcsolódik, tovább emelkedik a nő értéke, hiszen feltételezett életkora is előnyösnek tűnik a szaporodási készség szempontjából.

Tehát bőrt feszesítünk, cicit növelünk, pirosra rúzsozzuk az ajkainkat, hogy a fiatalság és a termékenység illúzióját keltsük, és felhívjuk magunkra a férfiak figyelmét. Létezik azonban még egy tényező, amely komoly befolyással bír arra, hogy az adott korszakban mit találunk vonzónak. Ez pedig a szépségideál.

Ellentmondásos elvárások

Hívhatjuk trendnek is, a lényeg ugyanaz: egyfajta iránymutatás a tekintetben, hogyan kellene kinézniük. Az ideál egyben azt üzeni, hogy a női test a maga valójában nem elég szép, de különböző praktikákkal tökéletesebbé varázsolható, a korízlés igényeihez szabható. Már az elmúlt évszázadokban is gondolkodás nélkül alkalmaztunk különböző drasztikus szépségfokozó módszereket, és semmi, gyakran még az egészségünk sem volt elég drága, hogy gátat szabjunk vágyainknak. Nincs ez másként napjainkban sem.

Míg alig egy évtizede a betegesen sovány lányokat másolva nők milliói hánytatták magukat a vécén, addig manapság inkább az edzőterem súlyai alatt izzadnak, mert korunk szépe a sportos, napbarnított bőrű, még mindig nagyon vékony, de nagy mellű bombázó.

Bár a minket elárasztó médiaüzenetek azt sugallják, „csupán” akaraterő és döntés kérdése a szépségideál elérése, a természet nem tart lépést a megváltozott elvárásokkal, amelyek ráadásul sokszor teljesen ellentmondásosak. Egy egészséges nő esetében a testzsír mennyisége 22-30 százalék, míg a „kívánatos” néha 12-15 körül lenne… Ilyen mértékű fogyásra az emberi szervezet csak ideig-óráig képes, ráadásul az erőteljes testzsírszázalék-csökkenés már hatással van a menstruációra, a hőérzetre, valamint a szervezet ellenálló-képességének működésére is...

Ezen múlik?

Kutatások sora bizonyítja, hogy a nők sokkal elégedetlenebbek a testükkel, mint a férfiak. Haragot és frusztrációt élnek meg, amikor az ideálissal mérik össze magukat, a kozmetikai ipar pedig részben pont erre a szorongásra épít. Elbizonytalanít a saját szépségünket illetően, de felajánlja a lehetőségét, hogy a termékeivel, szolgáltatásaival a „hozott anyag” adottságait javítja.

Hogy miért dőlünk be? Egyrészt mert nehéz függetlenedni a minden fórumon ránk zúduló üzenetektől, másrészt a közvélekedés szerint a szépség jellemzően kéz a kézben jár a sikerrel, a társas kapcsolatok erősödésével, illetve az anyagi javak halmozódásával. Vagyis aki „el akar érni valamit az életben”, annak széppé kell válnia. Lehetőleg minél gyorsabban...

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock/dimid_86

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!