Szimat és pszichológia

2018.11.06. 19:00

Az illatok segítenek a párválasztásban és az emlékezésben is

Életünk minden területén kiemelt jelentőséggel bír az orrunk által észlelt ingerek tudatos és tudattalan feldolgozása. A jó szaglás olykor az ember esetében is életet ment: segít a romlott táplálék, illetve bizonyos egyéb veszélyhelyzetek (pl. gázszivárgás) felismerésében.

A kor előrehaladtával a legtöbb embernek romlik a látása, az ízlelése, illetve a hallása, de a szaglásunk általában megbízhatóan működik. Csupán betegségek befolyásolhatják negatív módon, például kis időre a nátha, néhány komolyabb szervi baj esetén pedig állandósulhatnak a problémák – olvasható a Vasárnap Reggel cikkében.

A cikk szerint a városi élet e tekintetben sem tesz jót, hiszen a sok por és egyéb szennyeződés belélegzésével szinte befedjük, „eltömítjük” az orrunkban a szaglóhámot, így csak rosszabb hatásfokkal érzékeljük az illatokat. Mint írják,

a sós vizes orröblítés megszabadítja a szaglóhámot a szennyeződésektől, így több oxigént és életenergiát tudunk magunkhoz venni.

Cseppről cseppre

Az ember mintegy tízezer szagféleség megkülönböztetésére képes, ám hogy ezeket miként azonosítjuk, csak nemrég derült ki. A szaglórendszer működésének leírásában Richard Axel és Linda B. Buck végzett úttörő munkát, amelyért 2004-ben orvosi Nobel-díjat kaptak. Ők fedeztek fel egy nagyobb, körülbelül ezer génből álló géncsaládot – ez a teljes génállományunk 3 százaléka –, amely szerepet játszik a szagok felismerésében. A szaglóhámunkon megközelítőleg ezer különféle receptorsejt található, ezek mindegyike egy adott szagra specializálódott.

Egy képzett szakember, egy parfümőr sokkal több odőrt tud azonosítani – ismerteti az összefoglaló. Például egy rózsaesszencia feldolgozása során egy adott ponton túl anyagszerkezeti gépi mérésekkel már nem lehet különbséget tenni az adott növényi frakció minőségében. Ilyenkor a parfümőrök szagolják ki, hogy a desztillálás melyik frakciója nem kerülhet be a luxusminőségű parfümbe.

Élmény és emlék

Amikor a szagi ingerek az orrba jutnak, az agytörzs környékén megtörténik az elsődleges feldolgozás, mielőtt még tudatossá válna, mit is érzünk. Ezen területhez köthetők az érzelmek, az anya-gyermek kapcsolat, a tapintás, a szexualitás és a hosszú távú memória.

Amint arra az írás felhívja a figyelmet, a kiskorunkban a szülői vagy nagyszülői házban érzett sütemény- vagy virágillatot örökre elraktározzuk – ezek formálják ízlésünket, és életünk végéig megmaradnak bennünk. Emlékünkben megőrizhetjük az iskolánk, esetleg egy szerelmünk illatát is, és ha később újra találkozunk vele, a régi élmények azonnal felelevenednek…

Szagolja ki a párját!

A cikk kiemeli azt is, hogy a mellbimbók körül, a nemi szerveknél és a hónaljban található – az állatok bűzmirigyével rokon – apokrin mirigyek tejszerű váladéka nagyjából 200 vegyületet tartalmaz. Személyenként különböző az összetevők aránya, ráadásul ezeket az anyagokat a bőrön élő baktériumok tovább alakítják jellegzetes kipárolgássá. A tipikusan férfias és nőies illatot a nemi hormonok eltérő mennyisége okozza. Az egyik meghatározó vegyület, az androsztadienon, amely a férfiak verejtékében és a spermában fordul elő, hozzájárul, hogy a nők kellemes hangulatba kerüljenek. 2007-ben egy amerikai és egy izraeli neurológus, Claire Wyart és Noam Sobel megállapította, hogy az androsztadienon illata javította a kísérletbe bevont 21 nő kedélyállapotát, illetve fokozta a nemi vágyukat.

Manipulált vásárlás

Mindannyian egy sajátos, szubjektív „illatlexikon” alapján azonosítjuk a nekünk tetsző vagy nem tetsző illatokat, és ez jelentősen hat ránk vásárláskor, rendezvényeken vagy épp egy kiállításon. Elég egy jól megkomponált illat, hogy valamiféle belső „mozi” jelenjen meg lelki szemeink előtt. Természetesen az egyéni emlékek és az érzékelés finomsága lényegesen befolyásolja, hogy egy új illat hogyan hat ránk.

 

A közérzetre is hatnak

Közismert tény, hogy ha több időt töltünk a természetben, egészségesebbnek, kiegyensúlyozottabbnak érezzük magunkat, a napsütés, a friss levegő vagy épp az éltető víz jóvoltából. Ezekhez az emlékekhez jellegzetes illatokat társítunk, így valamelyest már akkor is részesülünk a testi-lelki feltöltődést nyújtó élményből, amikor csupán az utóbbiakkal találkozunk.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!