f1

2015.07.17. 17:27

Magyar Nagydíj visszatekintő: 2005 - Jéghideg arany

Az előző évekre jellemző Schumacher-Ferrari fölénynek nyoma sem maradt a 2005-ös évre.

Paksi Konstantin

Fotó: Paksi Konstantin

Ellenben Fernando Alonso és a Renault csapat komoly előnyt épített ki, köszönhetően többek között a 7 győzelmének is a Hungaroringet megelőző 12 futamból, illetve a McLaren megbízhatatlanságának, amely Alonso legfőbb riválisát, Kimi Raikkönent több futamgyőzelemtől is megfosztotta.

Az idényben a Magyar Nagydíjig főleg a Renault és a McLaren dominált az edzéseken, Schumacher és a Ferrari az első sorba is csak ritkán kerültek be, mégis nálunk produkáltak, mint később kiderült, egy átmenetinek tűnő formajavulást, és meglepetésre, igen nagy előnnyel Schumacher megszerezte az első rajthelyet. Mellette Montoya várta a rajtot, amit a német kapott el a legjobban, mögé Montoya csapattársa, Raikkönen férkőzött be. Az első körnek volt egy komoly áldozata, Alonso aki a kisebbik Schumacherrel koccant, és a boxba kényszerült szárnycserére. A Red Bull számára hamar véget ért a futam: rögtön a rajtnál Klien egy látványosat bukfencezett Villeneuve segédletével, Coulthard vesztét pedig Alonso egyik szárnydarabja okozta.

A kerékcserék első köre után még nem változott sokat a helyzet, Kimi előbb jött ki a boxba, de Michael kiállása után is szorosan követte a németet. A következő kerékcserék bizonyultak döntőnek. Schumacher ekkor már korábban érkezett, mint a finn vetélytársa, és az egy körrel később kiálló Kimi épp befért a német elé. Montoya, akinek eltolt taktikája volt az előtte lévő éllovasokhoz képest ekkor még vezette a futamot, de a 42. körben kiállni kényszerült a boxba a féltengely hibája miatt.

Kimi a következő körökben komoly előnyt épített ki Schumacherrel szemben, és 35 másodperccel hamarabb intette le a kockás zászló, mint a németet.

 

Paksi Konstantin korábbi könyvei a következő címekre kattintva tekinthetők és vásárolhatók meg: 
A Forma 1 60 éve
Damon Hill
Az alábbi képen Konstantin hamarosan megjelenő, a Forma-1 világbajnokait bemutató könyvének borítóját láthatjátok:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!