f1

2015.08.05. 13:00

Button: Túl sok adattal látnak el minket

Jenson Button szerint a növekvő adatmennyiség miatt a mai pilótáknak sokkal egyszerűbb az F1, mint a régebbi generációnak.

Gyimesi Brigitta

Fotó: Varga András

Juan Pablo Montoya, a korábbi Williams- és McLaren-pilóta nemrég utalt rá, hogy az F1-nek meg kellene szabadulnia a hőmérsékletszenzoroktól és társaitól, mondván, ebben az esetben „10%-kal élvezetesebbek lennének a futamok, ebben biztos vagyok”. Button, aki a 2001 és 2006 közötti időszakban versenyzett a kolumbiai ellen az F1-ben, egyetért Montoya álláspontjával.

„Amikor Juan Pablo versenyzett, semmi ilyen szenzorféleség nem volt” – nyilatkozta a brit világbajnok. „A 2000-es évek elején, amikor bekerültünk az F1-be, az elején ki kellett tapasztalnunk a gumik viselkedését, a lábaddal kellett érezned az apró változásokat, mindent magadtól kellett megtanulnod. Nem a csapat volt az, aki megmondta, melyik kanyarban milyen keményen nyomhatod és éppen milyen hőmérsékleten vannak az abroncsok; ezeket neked kellett megérezned. Számomra sokkal élvezetesebb volt így versenyezni. Manapság sokkal több információ áll a rendelkezésedre, és ha újonc vagy az F1-ben, nyilvánvalóan ki is használod ezeket. Régebben ez egy olyan terület volt, ahol ha keményen dolgoztál,folyamatosan fejlődtél és jobb munkát végeztél a többi versenyzőnél, az kihatással volt a teljesítményedre és az eredményeidre. Ma már ez nem igaz, így egyet kell, hogy értsek Juan Pablóval – ez azért meglehetősen szokatlan!”

Montoya a július eleji FIA-sportkonferencián szólalt fel a segédkütyük ellen.

„A versenyzők ma már lusták” – kezdte az IndyCar éllovasa. „Nincsenek kifinomult érzéseik. Látják, hogy túl magas a hőmérséklet – kicsit lassítanak. Ránéznek a gumikra – lassítanak; ránéznek a fékekre – lassítanak. Ha minden ilyen segédeszközt elvennénk, ismét érzésre menne a játék. Ha túl gyorsan és keményen vezetsz, megeszed az abroncsaid. A pilótáknak és a csapatoknak túl sok adatuk van. A szabadedzések során nincs is ezzel semmi baj, ám magán a futamon vissza kellene vágni az adatmennyiséget, hogy a pilótának ismét zsigerből kelljen mennie, valamint ez egyben az is jelentené, hogy sokkal könnyebben ki lehetne szúrni az igazi tehetségeket.”

Ezek is érdekelhetik