2015.09.12. 07:09
Renault: Elég motorunk van idénre
A Renault szerint elegendő pótalkatrészük van az idény hátralévő futamaira, annak ellenére, hogy a Red Bull az Olasz nagydíj után utalt arra, esélyes, hogy kifogynak az év végére a motorokból.
Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool
A csapat ugyanis mindkét pilótájánál motort cserélt, így vállalva a büntetéseket Monzában, ám arra nem számítottak, hogy Ricciardo autójában már a szombat reggeli edzésen tönkre is megy az új tápegység.
Így az ausztrál az alapból felhasználható négy motor helyett már a hetedik erőforrást használja, melynek beszerelése után elmondta, nem túl megnyugtató a helyzet sem a csapatra, sem a Renaultra nézve, hiszen előbb-utóbb kifogynak a pótalkatrészekből.
„Ki fogunk fogyni a motorokból.” – kezdte Ricciardo. „Szó szerint egy darab sincs már. Ha jól tudom, most kettő áll még a rendelkezésünkre, de ha még egy meghibásodik, állhatnak neki építeni pár újat a gyárban.”
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner így nyilatkozott a témával kapcsolatban: „Ricciardónak egy és egy fél motor áll rendelkezésére, Kvyatnál ez kettő és fél.” A „féllel” pedig a jelenleg használatos erőforrásokra utalt.
A Renault természetesen nyugtatja a csapatot, elmondásuk szerint elég alkatrészük van ahhoz, hogy bármikor új motort tudjanak a pilóták rendelkezésére bocsátani. Mindezek ellenére a pilóták és a Red Bull irányítói sem túl optimisták. Arról már nem is beszélve, hogy az erőforrás gyengesége sem teszi túl boldoggá őket, de ez már egy másik történet.