Felsőjánosfa

2016.08.09. 14:12

Megmutatjuk, hol hallgatják a csalogányt a felsőjánosfaiak

Felsőjánosfa - Amikor nyaralni megyünk, a legtöbben élővizet, hegyet, erdőt keresünk. Felsőjánosfán mindezek megvannak a falu határain belül. Nem csoda, hogy akik ezen a festői településen élnek, nemigen kívánkoznak el innen.

Tersztyánszky Krisztina

Felsőjánosfa tipikusan megyehatári község. Önkormányzatilag az őriszentpéteri hivatalhoz tartoznak, ott intézik a hivatalos ügyeket. Kórházba most, hogy Körmend kiesett, Zalaegerszegre járnak. Az iskola, a szórakozási lehetőségek és a mindennapi bevásárlások is a szomszéd megyébe, a mindössze három kilométerre levő Zalalövőhöz kötik Felsőjánosfát. Horgászni, strandolni is átkerekeznek az itt lakók Zalába, a Borostyán tóhoz. Földrajzilag a települést a Vasi Hegyháthoz sorolták, ám Zala felől érkezve gyakorlatilag itt kezdődik az Őrség.

Fotó: Tersztyánszky Krisztina

Ezt egy szép virágos kompozíció is szimbolizálja a főút mellett a 22 őrségi falu névtáblájával. Közel a város, teljes az infrastruktúra, helyben minden adott - miért mennének el a fiatalok? - kérdi nyugodt derűvel Némethi László polgármester. Ráadásul a közlekedés is jó: Őriszentpéter és Zalalövő felől minden busz megáll itt, nem okoz gondot a Körmendre jutás sem. Jó néhány fiatal építkezik a faluban, többnyire a szülők, nagyszülők telkén, vagy a régi házat felújítva. A dimbes-dombos utcák közé bekúszik az erdő, a kertek néhol szinte összeolvadnak a vadonnal. A bonyolult terepviszonyok ellenére minden család szép rendben tartja a portáját, az utcák virágosak, az öt közmunkás is teszi a dolgát.

Fotó: Tersztyánszky Krisztina

A 202 lelkes faluban munkalehetőség is adódik: a helyi kötődésű Marton Ernő fatelepére a szomszédos településekről is járnak dolgozni. Egy háznál mezőgazdasági gazdálkodás folyik, egy másik családi vállalkozó pedig teheneket tart, a tejet a szalafői tejüzemnek adja le. A hely kötelez: olajnak való tökmagot szinte mindenki termel, akinek földje van. A termést a szomszédos Hegyhátszentjakabra viszik feldolgozásra. A tökmagolajat a legtöbben saját használatra szánják, ám vannak páran, akik az őriszentpéteri termelői piacra hordják némi hazai lekvárral, csipkeszörppel együtt. - Mivel iparűzési adóval is számolhatunk, viszonylag sokat tudunk költeni karbantartásra, kisebb fejlesztésekre - mondja Némethi László. - Zajlik a mezőgazdasági utak felújítása, az árkok medrének rendezése.

Fotó: Tersztyánszky Krisztina

A kultúrház és a közösségi ház előtt most készült el a térköves járda. Az egykori iskolaépületet felújítottuk, berendeztük közösségi háznak. Ezt a község minden lakója ingyen használhatja családi összejövetelekre, de voltak itt kiállítások és varrótanfolyam is. Megújult a szomszédos kultúrház is, gázfűtést, új bútorokat és függönyöket kapott, rendbe tették a parkettát, a villamoshálózatot, a nyílászárókat. Szeretnénk még a megsüllyedt Arany János utcát újraaszfaltozni, de ehhez pályázati segítségre várunk.A kultúrház körüli csodás virágládák a Faluszépítő és Kulturális Egyesület munkáját dicsérik. Ugyancsak nekik köszönhető a rengeteg rendezvény: húsvéti tojásfestés, karácsonyi betlehemes játék, farsang, nőnap, idősek és anyák napja, szórakoztató műsorok, falunap

Fotó: Tersztyánszky Krisztina

Az önkormányzat és az egyesület kölcsönösen segíti egymás munkáját, a gyerekeknek a könyvtárvezető, a szomszéd településen óvónőként dolgozó Balogh Tamásné tanítja be az ünnepi műsorokat. Az Őrségbe megérkező turista helyben szálláslehetőséget ugyan nem talál - erre ott van a szomszédos Csöde - ám ha megéheznek, megszomjaznak, betérhetnek az út menti kisboltba. Az itt dolgozó Horváth Zoltánné, Éva igyekszik minden szükséges holmit készleten tartani, és azt is cáfolja, hogy az itteni árak magasabbak lennének a körmendi áruházakénál. Mielőtt elbúcsúzom Felsőjánosfától, a polgármester egy varázslatos helyre kalauzol. Az egyik utcában a hegyhátszentjakabi patak kristálytiszta vize a szó szoros értelmében átcsobog az úttesten. Körülötte erdő, az erdőben padok, asztalok. Ide járnak ki a falubeliek csalogányt hallgatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!