Vb2022

2022.11.23. 14:26

Oda kell figyelni a stabil belga csapatra - Az F-csoport szakértője: Szekér István

A Haladás egykori hátvédje, Szekér István Várpalotán kezdett futballozni, 17 éves korában igazolt Szombathelyre. 1991. szeptember 14. és 1997. május 24. között 103 NB I-es meccsen szerepelt zöld-fehérben, ezt 2002-ben újabb tizenhárommal megtoldotta, 13 gólt szerzett. 1997 nyarán igazolt Hollandiába, a Willem II. szerződtette, ahol két szezont húzott le a tilburgi együttesnél, majd profi labdarúgópályafutása lezárultával többek között a Twente játékosmegfigyelőjeként is tevékenykedett. Hazatérését követően akkori csapatának, az MTK-nak tulajdonosa, Várszegi Gábor vásárolt egy belga klubot, a Verbroedering Geelt, ahova egy ötfős magyar kontingens tagjaként került Szekér István.

Vas Népe

– Szép emlék pályafutásom belga szakasza, akárcsak a holland, hiszen átlag 12–14 ezres nézőszámunk volt, folyamatosan telt ház előtt játszottunk, szerették a focit, de messze nem az a szint volt, amit Hollandiában átéltem – idézte fel Szekér István, aki jelenleg az Illés Akadémián tevékenykedik. – Olyanokkal játszhattam együtt, mint Tomáš Galásek, Sami Hyypiä vagy éppen Joonas Kolkka. Amikor Németalföldön szerepeltem, inkább a hollandok játszották a focit, a belgák erőből mentek előre, játékuk angol stílusjegyeket hordozott. Viszont az elmúlt közel 10 évben átváltottak egy olyan kombinatív, gyors játékrendszerre, amivel nagyot léptek a világelit felé. Ezt az eredményeik is bizonyítják, sőt, azt gondolom, hogy az utóbbi években mutatott teljesítményük jelentősen jobb, mint a hollandoké. Stabilabbnak érzem a belgákat a hollandoknál.

Kevin De Bruynék csoportját elnézve kétesélyes lehet, ki nyeri a kvartettet, viszont Szekér István szerint nem szabad leírni Kanadát és Marokkót sem, kiváltképp az észak-afrikaiakra lesz érdemes odafigyelni.

– Ha alaposabban górcső alá vesszük a holland bajnokságot, láthatjuk, hogy rengeteg olyan játékos van, aki marokkói felmenőkkel rendelkezik. Nem legyintenék rájuk, mert tudni kell, hogy technikás, gyors, erős focisták alkotják a keretüket. Hogy ki lehet az idei vb favoritja, esetleg melyik gárda okozhatja a legnagyobb meglepetést, Szekér István szerint megjósolhatatlan. – Őszintén szólva nem is merek tippelni – folytatta a Haladás egykori bekkje. – Az európai ligákban is láthatjuk, hogy a kisebb csapatok most már egyenrangú ellenfelei tudnak lenni a nagyoknak. Nem mondok konkrét tippet a vb-re vonatkozóan, mert egész egyszerűen nem tudok. De az biztos, hogy a tornán részt vevő legnagyobb futballnemzetek egyike sem veheti félvállról a nála hátrébb rangsorolt ellenfeleit, mert pillanatok alatt beleszaladhatnak egy pofonba. Azt nem mondom, hogy minden meccs háromesélyes lesz, de sok meccsen nüanszok dönthetnek majd egyik, vagy másik fél javára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!