Kevés az egyéniség - Kereki Zoltán szerint parádés volt a vb-döntő

Kereki Zoltán Kőszegen született, a helyi Textilesben kezdett játszani, 1971 és 1973 között a Kőszegi MTE játékosa volt, 1974-ben került a Haladáshoz. Öt szezon alatt 163 élvonalbeli találkozón szerepelt, s védő létére 33 gólt szerzett, majd a ZTE színeiben folytatta pályafutását. A Haladással 1975-ben Magyar Kupa-ezüstérmét szerzett, 1976-ban pedig az év labdarúgójának választották – a Haladással a legjobb eredményét az 1976/1977-es idényben érte el, akkor a zöld-fehérek a bajnoki tabella ötödik helyén végeztek. Kereki Zoltán 37 alkalommal húzta magára a címeres mezt 1976 és 1980 között, hét gólt szerzett a válogatottban. 

Az 1978-as argentínai világbajnokságon a válogatott csapatkapitánya volt. Légiósként két évet játszott Ausztriában, a Wacker Innsbruckban - az osztrák élvonalban 1986-ban bronzérmes lett. Aztán edző lett Nagykanizsán, majd a ZTE utánpótlásában, később a felnőtt csapat mellett. Egy rövid időre 1990-ben – sportvezetőként – visszatért Szombathelyre. Dolgozott a Magyar Labdarúgó Szövetség utánpótlás igazgatójaként – sok válogatott játékos sorsát egyengette. Manapság, 69 évesen az MLSZ ellenőreként járja az ország pályáit.

– A világbajnokság legtöbb meccsét láttam, és egészen a döntőig feledhető, szürke volt a torna – fogalmazott Kereki Zoltán. – A csapatok zöme a biztonsági futballt részesítette előnyben. Mindenki megtanult hatékonyan védekezni, szervezetten, csapatként játszani – a legszürkébb futballisták is tudták a helyüket, a dolgukat a rendszerben. Főleg a csoportkörben tűnt úgy, nem akarnak támadni a csapatok – de az egyenes kieséses szakaszban is sokszor ez volt az érzésem. Szakmailag sem hozott semmi újat a torna. Nekem nagyon hiányzott az igazi, látványos, gólra törő futball.

– A döntő viszont parádésra sikeredett, szerintem a valaha volt legjobb finálét vívta Argentína és Franciaország, így végül is szép emlékeket hagy maga mögött a vb – jelezte a korábbi kiváló középső védő. – Bevallom őszintén, az 1978-as vb miatt nem szurkoltam az argentinoknak – az akkori csalás, a hazaiak durvasága mély nyomokat hagyott bennem... De tény, összességében megérdemelten nyert Argentína. Kiváló szakmai munka eredményezte a győzelmet. Messi pályafutását régóta figyelem, de a válogatottban sokáig nem tudott kiteljesedni. Az elmúlt években viszont felépült egy olyan argentin csapat, amelyben Messi lubickolt, amelyben ismét tudása legjavát tudta adni – ezért jár a dicséret a szövetségi kapitánynak. Az egész vb-n két igazi, klasszis egyéniség akadt: Mbappé és Messi – élmény volt nézni kettejük játékét a döntőben. 

Csak halkan jegyzem meg: a korábbi vb-ken csapatonként találtunk legalább két klasszist – eltűntek a pályákról az igazi egyéniségek. Minden a szervezettség, a fizikailtás felé halad. Érdekes volt megfigyelni, hogy az amúgy technikás argentinok minden gond nélkül váltottak át válogatott durvaságra, ha másként nem tudták megállítani az ellenfelet – mindent az eredményért! Mbappét nagyon sajnálom: mesterhármast rúgott egy vb-döntőben, mégis szomorúan hagyta el a pályát. Szeretném még kiemelni Horvátország szereplését. A horvátokat a jó értelemben vett nacionalizmus jellemzi, érezhető rajtuk, hogy rendre egy egész nemzetért harcolnak, hihetetlen elhivatottsággal futballoznak – örültem a bronzérmüknek. Egyébként talán a magyar válogatott is befért volna a tornára, mert védekezni nagyon tud Marco Rossi csapata, annyit biztosan fel tudott volna mutatni, mint a mezőny hátsó felében végző csapatok. Csak jussunk ki már végre ismét a vb-re! – zárta szavait Kereki Zoltán.