Foci

2007.07.05. 02:28

Új pályaedző a Rohonci úton

Szombathely (tg) - Új szakmai stáb irányítja a Haladás-futballisták edzéseit. Nemcsak az új vezetőedzővel, Csertői Auréllal kell megismerkedniük a játékosoknak, a szurkolóknak, hanem a pályaedzővel, Németh Zoltánnal is.

Tóth Gábor

- Soponban születtem, a nevelőegyesületemben kezdtem el futballozni, ahol végigjártam a szamárlétrát - kezdte a bemutatkozást a Haladás újdonsült pályaedzője, a 40 esztendős Németh Zoltán, aki egykor védőként okozott gondot az ellenfél támadóinak. - Tizenhat NB II-es meccs után szerződtem Fehérvárra, ahol kereken tíz évig játszottam. Visszatértem még egy év erejéig Sopronba, majd Ausztiában, a Mattersburg gárdájában - másod-, illetve harmadosztályban - fejeztem be a pályafutásomat. Kétszáz NB I-es meccs tapasztalata van mögöttem. Már a mattersburgi években edzőként dolgoztam, a soproni együttes ifi- és serdülőcsapatait irányítottam. Felnőtt együttes mellett először 2003-ban vállaltam feladatot, amikor Supka Attila segítője voltam Békéscsabán. Következett Fehérvár, ahol Csertői Aurél pályaedzője lettem. Két és fél eredményes évet töltöttünk Fehérváron: újjáépítettük a csapatot, Magyar Kupát nyertünk, bronzérmet szereztünk. Aztán Sopronba is követtem Aurélt, de az ottani ténykedésünk rövidre sikerült. Megtiszteltetés, hogy ilyen patinás csapatnál dolgozhatok, mint a Haladás. Nagyon tetszik, hogy rengeteg a saját nevelésű, a klubhoz érzelmileg is kötődő labdarúgó a Rohonci úton. Tehetséges fiatalokkal dolgozhatunk együtt, ugyanakkor több rutinos, NB I-et is megjárt futballista is erősíti a keretet. Azzal is tisztában vagyok, hogy népes a Haladás szurkolótábora - ez mindig nagy segítséget jelent. Az első benyomásaim tehát messzemenőleg kedvezőek. Örülök, hogy Szombathelyen komoly célokért küzdünk, és minden adott ahhoz, hogy ezeket a célokat teljesíteni is tudjuk. Remélem, a segítségünkkel sikerül megkaparintani azt az aranyérmet, amit a csapat a pályán már a mögöttünk hagyott szezonban kiérdemelt volna.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!