Foci

2010.02.19. 03:28

Viktória-MTK nő focimeccs a kupában

A Viktória FC női labdarúgócsapata is elkezdi a tavaszi idényt. A szombathelyiek idei első tétmeccsükön, a Magyar Kupa negyeddöntőjében az MTK-t fogadják vasárnap 12.30-kor az Illés akadémia műfüves pályáján.

Vastag Nándor

- Míg tavaly már január közepétől folyamatosan készülhettünk a Király Sportlétesítményben, addig most egyáltalán nem volt ideális a helyzet. Sőt, nagy problémáink lettek volna, ha az Illés akadémia nem segít - mondta Markó Edina vezetőedző. - Elég felkészülési mérkőzést játszottunk, bár különböző okokból mindig változtatni kellett a csapaton, és eredményeink sem voltak fényesek. Remélem, ez nem törte meg a lányok önbizalmát. Ugyan kereshettünk volna könnyebb ellenfeleket is, de az erős csapatokkal szemben hasznosabb meccseket játszhattunk. Az MK-negyeddöntő a felkészülésünkbe még beletartozik, de nem akarjuk feláldozni, hanem sorozatban harmadszor is meg akarjuk nyerni a kupát - folytatta a tréner.

- Fő bajnoki riválisunk ellen szoros mérkőzésre számítok. Biztosan nagyon meg kell küzdenünk velük, de szeretnénk előnnyel utazni a visszavágóra. Mivel Tálosi Szabina három hét után csütörtökön edzett velünk először, Rácz Zsófia most jött meg a sítáborból, Megyeri Boglárka munkáját pedig kisebb sérülés hátráltatta a héten, ezért kezdőcsapatot egyelőre nem tudok mondani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik