Gazdaság

2006.09.20. 02:29

Jó ára lesz a kukoricának

Megyei körkép - Úgy tűnik, az idén jó ára lesz a kukoricának. Bár a betakarítást jó egy hónap múlva kezdik, már most azt hallani, hogy 25 ezer forintot is adnak a nyers kukorica tonnájáért. A termelők reményei szerint az ár tovább fog emelkedni.

Mórocz Zsolt

A megyében az idén mintegy 40 ezer hektárról takarítanak be kukoricát a termelők, tudtuk meg dr. Márkus Antaltól, a megyei földművelésügyi hivatal vezető főtanácsosától, aki elmondta azt is, hogy 2003 óta folyamatosan mintegy ezer hektárral nőtt a kukorica vetésterülete a megyében. A közelmúlt becslései szerint a megyében 6,5-6,6 tonnás hektáronkénti termésátlag várható. Ez nem túl kedvező adat, ám tudni kell azt is, hogy a nyári jégverés sok helyen kárt tett a tengeriben, míg máshol a virágzáskori aszály miatt maradnak el a terméseredmények az elvárhatótól. Kedvező hír azonban, hogy az idén jó ára lesz a kukoricának. Dr. Márkus Antal szerint már most azt lehet hallani, hogy a betakarított, nyers termés tonnájáért 25 ezer forintot ígérnek a felvásárlók. Így az is elképzelhető, hogy az idő előrehaladtával a 31-32 ezer forintot is elérheti a kukorica ára. A vezető főtanácsos információi szerint az eddig az intervenciós raktárakban pihenő, 2-3 éves kukoricára is megnőtt a kereslet: főleg Szlovéniából és Olaszországból érdeklődnek a vevők. Ez azzal magyarázható, hogy a délebbre fekvő országokban nagy szárazság volt nyáron, így gyengébb lesz az idei termésük.

A vasvári Csörnöcmenti Mezőgazdasági Szövetkezetnél tegnap kezdték meg a kukorica silózását. Takarmányozási célra 389 hektárnyit vetettek a növényből, Kárpáti Zoltán elnök szerint hektáronkénti 30 tonnás termésátlag esetén elégedettek lehetnek, hisz az fedezi a szarvasmarha-állományuk takarmányozási szükségletét. A további 502 hektárnyi kukoricát október huszadika körül kezdik meg betakarítani. A zömében kedvezőtlen adottságú földeken gazdálkodó szövetkezet vezetője 5,8-6 tonnás terméseredményt jósol. A terveik szerint 1800 tonnát értékesíteni fognak, ezer tonnát pedig megtartanak.

Bosits Jenő és fia, András nemesbődi családi gazdaságukban összesen 150 hektárnyi kukorica betakarítására készülnek az idén. Pontosabban: még nem kapkodnak, hisz előbb a cukorrépa lesz náluk napirenden. A kukoricának október végén állnak neki, mondta el Bosits Jenő, aki eddig minden évben büszke lehetett a terméseredményekre. Tavaly 12 tonnás átlagot produkáltak, az idén valamivel kevesebb lesz a termés, - hektáronként 9-10 tonnára becsülik. Ennek több oka is van. Egyrészt az időjárás: a nyári szárazságnak szemmel látható következményei vannak, a kukoricaszárak alsó része teljesen el van száradva. Bosits Jenő szerint a megtermékenyítés sem sikerült teljesen, sok csövön hiányosak a szemek. Meg aztán a talaj minősége sem mellékes: a gyengébb adottságú váti részekre is vetettek kukoricát, így az ottani eredmények egy kissé lerontják az átlagot.

A gazda egyébként nagyon büszke arra, hogy eddig mindig nyolc tonna feletti termésátlaggal zárták a kukoricaszezont. Ő is hallott az idei árakról: információi szerint van olyan vevő, aki már most 27-28 ezer forintos tonnánkénti összeget ajánl a kukoricáért. Bositsék raktárainak egy része ki van adva intervenciós célra, ám lehet, hogy a szabad kapacitást a kukorica betárolására hasznosítja majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik