Gazdaság

2010.02.09. 06:29

Apadó felszámolási hullám Magyarországon

Csökkent hazánkban a felszámolások száma januárban, de a fellendülés éveit így is messze meghaladó számú, 1296 cég ment tönkre januárban.

Vas Népe

Az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentése szerint elképzelhető, hogy a 7,1 százalékos csökkenés mögött munkanaphatás áll, de az adat még így is a KKV-szektor elhúzódó agóniáját jelzi.

Januárban kevesebb volt a felszámolás és a végelszámolás is, mint 2009 első hónapjában, ám az adatok nem adnak okot bizakodásra.

A felszámolások száma magas maradt, a csökkenés pedig akár a kevesebb januári munkanapnak is betudható , engedett bepillantást a statisztikai adatok mögé Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

A kimutatás szerint idén januárban összesen 1296 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, ez 92-vel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az Opten szakértőinek értékelése szerint egyhavi adatból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de még ha kiderül is, hogy a cégbedőlések száma lassú csökkenésnek indult, már akkor is lényegesen hosszabb ideig tart a válság Magyarországon, mint Európában általában.

Amire szintén érdemes odafigyelni: januárban a végelszámolások száma is csökkent. Míg egy évvel ezelőtt 975 cég bezárását határozták el a tulajdonosok az év első hónapjában, addig idén csak 886-ét.

Ezen a téren lényegesen nagyobb biztonsággal jelenthetjük ki, hogy egyszeri jelenségről van szó, hiszen tavaly az utolsó negyedévben lendületesen nőtt a végelszámolások száma, így egy igazi trendforduló esélyét minimálisnak gondoljuk , mondja az Opten igazgatója.

Vélekedését mindenképpen alátámasztja az is, hogy a cégalapítási kedv is mélypontra zuhant januárban; olyan több éve nem fordult ugyanis elő, hogy egy hónap leforgása alatt csak 2756 új céget jegyeztek volna be a cégbíróságok. Ilyen alacsony számot utoljára 2007 nyarán regisztrált az Opten, amikor jelentős megszorításokon volt túl az ország, és egy sor adótörvényt szigorított a kormányzat, ami rontotta a vállalkozók befektetési kedvét, illetve bezárt olyan kiskapukat, amelyeket nem egy cég használt ki azt megelőzően.

S, hogy mit hozhat a jövő?

Az üzleti várakozások januárban javultak, 3 százalékponttal 71,8 száza-lékra emelkedett az Ecostat nagyvállalati TOP-100 konjunktúra-indexe. Az előző hónapban még csökkenő tendenciát mutattak az adatok, most viszont kis- és középvállalati (kkv)indexe is emelkedett 7 százalékponttal 67,8 százalékra.

Az Ecostat szakemberei a gazdaság stagnálására számítanak, úgy vélik, az idei év első felében már javulnak a magyar nagyvállalatok értékesítési lehetőségei a külpiacokon, elsősorban Európában. A belföldi kereslet továbbra is alacsonyan marad, amely fékezi a válla-latok beruházási lehetőségeit.

A kkv-k várakozásai a tavalyi év utolsó két hónapjának mélypontjához képest sokat javultak. A vállalatok 25 százaléka úgy véli, a következő negyedévben teljesítménye növekedhet, míg 46 százalékuk stagnálást feltételez. A kis és közepes cégek várakozása alapján a lanyha belföldi kereslet és a gazdasági bizonytalan-ság okoz majd leginkább problémát.

A kutatóintézet tanulmánya szerint a kkv-k növekvő hitelállománya és a fizetési határidők hosszabbodása azonban komoly likviditási nehézségeket okozhat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik