Gazdaság

2010.07.23. 02:29

Innovációs díjat kapott két vasi fejlesztés

Az idei régiós innovációs fődíjat a győri Ental Kft. által kifejlesztett Intelligens kapu nyerte el. A szombathelyi Intarziart Kft. termékcsaládja különdíjat, Kovács Gábor saját készítésű járműve oklevelet kapott.

Kiss Tamás

Az innovációs fődíjat idén egy győri spin-off cég, az Ental Kutatási, Fejlesztési és Tanácsadó Kft. által kifejlesztett Intelligens kapu nyerte el. A díjat (és a hozzájáró kisplasztikai alkotást) dr. Molnárka Győzőnek, a győztes terméket jegyző cég ügyvezető igazgatójának dr. Rechnitzer János, a Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Tanács elnöke, dr. Vadász István, az NKTH elnökhelyettese és Magyar Dániel, a Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség ügyvezető igazgatója adták át.

Az Ental Kutatási, Fejlesztési és Tanácsadó Kft. által kifejlesztett Intelligens (a kézilabdában, illetve a labdarúgásban használt) kapu lényege egy, a kapufákba épített infravörös sugarakkal működő csúcstechnikát alkalmazó mérőberendezés, amely a kapun átrepülő labda sebességét és irányát, a labda középpontjának helyét is képes meghatározni a kapu síkján történő áthaladás pillanatában. A programozható számítógép a mérési eredmények azonnali feldolgozására, értelmezésére és megjelenítésére is alkalmas, nem csoda, hogy a sport területéről dinamikusan növekszik az érdeklődés az innovatív termék iránt.

A megmérettetésen különdíjat kapott a szombathelyi Intarziart Kft. fóliaintarziás bútoralkatrész-családja, amelyet a cég több éves kutatómunka eredményeként hozott létre. A fejlesztés eredményeként laminált lapoknál egy új eljárással fóliák felhasználásával, intarzia berakással készítenek díszítést a bútoralkatrészek felületére. A díszítés tehát nem nyomdai úton, hanem a hagyományos intarzia-készítéssel azonos módon, a motívum kivágásával és más színek visszahelyezésével történik. Az intarziázott bútoralkatrész a hagyományos lamináltlap tulajdonságaival azonos, vagyis mindenhol alkalmazható, ahol a lamináltlapokat használni lehet.

Ugyancsak különdíjas lett a győri Ribbon Kft. univerzális, V alakban elhelyezett kerekeken gördülő korcsolyája, s a szintén győri Vár Art Galéria Bt. geometriai alapformákat felhasználó Poliuniverzum játékcsaládja .

Az ifjúsági kategóriában a győri SZEnergy Team által - a Széchenyi István Egyetem támogatásával létrehozott - SZEvolution elnevezésű, napelemes jármű és a soproni Kocsis Júlia által vakok és gyengénlátók számára kifejlesztett kézzel tapintható, falra szerelt vezetősáv egyaránt díjat nyert.

A szombathelyi Kovács Gábor saját tervezésű és kivitelezésű fából készült járműveit oklevéllel díjazta a zsűri.

Címkék#innováció
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik