Gazdaság

2011.01.26. 03:29

A pénzügyőrök számára fontos, hogy a szervezeti váltás zökkenőmentes legyen

A régióban dolgozó pénzügyőrök munkája nyomán tavaly 30,19 milliárd forintos bevétel került az államkasszába. Az idei évtől érvényes változások nyomán több terület ügyintézése egyszerűsödött, s került közelebb a helyi gazdálkodókhoz.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Mint arról már beszámoltunk: az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Vám- és Pénzügyőrség integrálásával az év elején felállt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A háromszintű kormányhivatal alsó fokú szervei a megyei igazgatóságok, középfokú szervei a regionális és speciális hatáskörű főigazgatóságok, felsőfokú, egyben központi szerve a Központi Hivatal. Szintén megírtuk, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság főigazgatójának az eddigi régiós parancsnokot, dr. Fekete Attilát nevezték ki.

A pénzügyőr ezredes a regionális szervezet 2010-es eredményeit firtató érdeklődésünkre elmondta: munkájuk nyomán tavaly 30,19 milliárd forintos bevétel került az államkasszába. A részletekről szólva hozzátette: az újautó-értékesítések további csökkenése miatt regisztrációs adóból a 2009-ben beszedett 4,5 milliárd forintnál 2010-ben kevesebb, 4,3 milliárd forint folyt be a szervezethez. (A válság kirobbanása előtt, 2007-ben 18 milliárd forint volt ez az összeg...)

Az ugyancsak forgalomfüggő jövedéki adóból származó bevétel a megelőző évhez hasonlóan alakult, 12,138 milliárd forint lett. Az éves terv ennél csaknem 2 milliárddal volt több, annak teljesítését azonban hátráltatta a jövedékiadó-köteles sör fogyasztásának visszaszorulása és a fogyasztói szokások megváltozása. (A vásárlók az olcsóbb söröket keresik, s a kisebb szárazanyag-tartalom miatt ezek után kisebb jövedéki adót kell fizetni.)

A harmadik országból érkező áruk után beszedett uniós vámbevételekből és az importáfából viszont - a gazdaság élénkülésének köszönhetően - túlteljesítette a tervet a régiós szervezet, előbbiből (151 milliós túlteljesítés mellett) 2,679 milliárd, utóbbiból (408 milliós plusszal) 10,9 milliárd lett a bevétel.

A környezetvédelmi termékdíjra térve dr. Fekete Attila elmondta, a jogszabályok tavaly szűkítették a fizetésre kötelezettek körét, ráadásul az egyik legnagyobb régiós befizető a fővárosba tette át a székhelyét, s ott rótta le kötelezettségeit. E kettős hatás miatt e területen a régióban összesen 753 millió forint folyt be az államkasszába. A bérfőzési szeszadóból származó bevételek ugyancsak objektív okok miatt mérséklődtek: a szabad gyümölcspárlat-készítés jogának augusztusi visszaállításával megszűnt a költségvetés eme bevételi forrása.

A főigazgató ezt követően az integráció, illetve az azzal párhuzamosan lezajlott szerkezeti változások, a gazdálkodók számára kedvező hatásaira is kitért. Elmondta például, hogy december végével megszűnt a Vám- és Pénzügyőrség Számlavezető Parancsnoksága, s annak feladatait, köztük a tartozás mentességi (az úgynevezett nullás) igazolás kiadását is a NAV megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságai vették át. (Ráadásul, az eddigi 2-3 hétről öt munkanapra szűkül az ügyintézési határidő.) Ugyancsak újdonság, hogy a gazdálkodók a NAV megyeszékhelyeken működő vám- és pénzügyőri igazgatóságain igényelhetik vissza többek között a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj és a motorfejlesztéssel kapcsolatban felhasznált ásványolajok után az adót, s az energiaadóval és a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos bevallásokat is itt kell benyújtani. A fémkereskedelmi tevékenység, az adóraktárak, a jövedéki engedélyesek (nagykereskedők), a felhasználói engedélyesek és egyéb, a jövedéki törvényben meghatározott engedélyköteles tevékenység végzéséhez szükséges engedélyek kiadását szintén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyeszékhelyi vám- és pénzügyőri igazgatóságai végzik, így ezek ügyében sem kell már Győrbe utazni.

- Azon vagyunk, hogy az ügyfelek számára zökkenőmentes legyen a váltás, s ezzel párhuzamosan persze a bevételek biztosítására is odafigyelünk. Az államnak minden egyes neki járó forintra szüksége van, s már csak ezért is magas szinten kell tartanunk az ellenőrzési tevékenységünket - így dr. Fekete Attila, aki erre példaként elmondta: öt-hat évvel ezelőtt a honi cigarettapiac több, mint 25 százalékát uralták a feketézők. Részesedésüket azóta sikerült 10 százalék alá szorítani, s ez 40-50 milliárdos plusz bevételt jelent a költségvetés számára. Vagyis: sokba kerül az országnak, ha a pénzügyőrök nem jól végzik a dolgukat, ha csökkent az ellenőrzöttségi szint.

Ezek is érdekelhetik