Gazdaság

2011.06.06. 09:02

Hasmenésjárvány: milliárdokat buknak a magyar termelők

Becslések szerint a zöldségtermesztésben akár több tíz milliárd forintra is rúghat a kár, amely a halálos áldozatokkal is járó németországi hasmenésjárvány nyomán alakult ki - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a TV2 Mokka című műsorában hétfőn reggel.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A miniszter elmondta, hogy június 7-re Luxemburgba összehívta uniós kollégáit, hogy elemezzék a járványnak a zöldség- és gyümölcságazatra tett hatását.
   
"Én mindenkit óvok az elhamarkodott és korai nyilatkozatoktól, mert az egész uborka-történet részben erre vezethető vissza. Egy nagyon súlyos fertőzés történt, áldozatok vannak, de áldozattá vált egy olyan mezőgazdasági ágazat is, az uborka és zöldségtermesztés, amely úgy látszik, hogy igazából mentesül ez alól, nem onnan indult a fertőzés, ahonnan gondolták" - mondta a műsorban a miniszter.
   
Szerinte a hirtelen nyilatkozatok odáig vezettek, hogy az egész európai zöldségágazat, beleértve a magyar termelőket is, nagy bajban van. Ezért is hívta össze keddre az Európai Unió agrártanácsát, hogy ott a tagállamokkal és a bizottsággal együtt keressenek megoldást a kialakult helyzetre - tette hozzá.
   
A miniszter azt mondta: lélektani természetű a válság, bizalomhiány alakult ki a termékek iránt. Kijelentette, hogy a magyar uborka egészséges, az is volt. Úgy fogalmazott: "a vizsgálatok felmentették az uborkát a járvány okozása alól". Úgy vélte, a legfontosabb a fogyasztói bizalom visszaállítása.
   
Bizonyos készletek kivonásával, visszatartásával az unió  befolyásolni tudja a piaci helyzetet, annak érdekében, hogy az árak meginduljanak felfelé, de ehhez is vásárlók kellenek - mondta.
   
Fazekas Sándor felkérte a kereskedőket, hogy vásárolják fel a termést az uborkatermelőktől, és juttassák el a fogyasztókhoz. Mint mondta, a helyi feldolgozáson, a különböző étkeztetési formákon keresztül le tudják vezetni azt a felesleget, amely hirtelen most felgyűlt.
   
A miniszter szerint eredményes intézkedésnek bizonyult a másodlagos élelmiszer ellenőrzés bevezetése, amely a gyenge minőségű élelmiszerek kiszűrése volt. Magyarország ugyanis mentes a fertőzéstől - tette hozzá.
   
A miniszter az MTV Az este című műsorában beszélt arról is, hogy Magyarországot érzékenyen érinti az is, hogy Oroszország csütörtökön megtiltotta az Európai Unióból származó zöldségek importját. A magyar zöldségkivitel 10-15 százaléka irányul Oroszországba - közölte a szaktárca hétfői közleményében.
   
A közlemény emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság csütörtökön felszólította Oroszországot, hogy azonnal szüntesse meg az importtilalmat, mivel az intézkedést aránytalan és a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) jogszabályaival is ellentétesek. Mint ismeretes Oroszország régóta szeretne csatlakozni a WTO-hoz.
   
A miniszter azt is elmondta, hogy Magyarországra egyáltalán nem érkezik import uborka, mert a hazai termelők teljes mértékben képesek ellátni a hazai piacot - közölte a szaktárca.

 

OLDALTÖRÉS: Moszkva még aggódik a hasmenés-járvány miatt, az embargó marad


Moszkva még aggódik a hasmenés-járvány miatt, az embargó marad


Moszkva még aggódik a hasmenés-járvány miatt, az embargó marad


Moszkva még aggódik a hasmenés-járvány miatt, az embargó marad

 Az orosz tiszti főorvost még nem nyugtatták meg az európai zöldségek fogyasztásának biztonságos voltára vonatkozó uniós válaszok, ezért a csütörtökön elrendelt orosz átfogó behozatali tilalom továbbra is érvényben marad.

"Sem Németország, sem az Európai Unió hatóságai nem mutatnak készséget a helyzet tisztázására. Ez nem az ő hibájuk, hanem az ő bajuk, mert azt mutatja, hogy a felmerült kérdésekre egyelőre nincs válasz" - mondta hétfőn kora reggel Gennagyij Onyiscsenko tiszti főorvos, aki egyben az orosz fogyasztóvédelmi főhatóság vezetője.
   
Hozzátette, hogy a szolgálat kapott ugyan levelet az EU-tól, de az a feltett kérdésekre nem szolgált válasszal, viszont azt a "semmilyen bizonyítékkal alá nem támasztott állítást tartalmazza, hogy megteszik a megfelelő lépéseket".
   
Onyiscsenko - mint mondta - válaszában újra felsorolta azokat a feltételeket, amelyek mellett az európai zöldség visszatérhet az orosz piacra. Ezek a következők: a kórokozó és a járvány okainak azonosítása, annak tisztázása, milyen módon terjed a fertőzés, például milyen élelmiszerek, esetleg víz útján, a járvány eredetének pontos felderítése, és végül annak objektív megerősítése, hogy a helyzet ellenőrzés alá került és nem nő tovább a fertőzések száma.
   
Az orosz tiszti főorvos hozzátette: vasárnapi tájékoztatás szerint a járvány már 13 országot, vagyis az EU mintegy felét érinti, 22 ember meghalt, a megbetegedések száma már 2300 körül jár, és az érintett országok, valamint a fertőzöttek száma tovább nő.
   
Elmondta azonban, hogy Dánia jó példát mutat, amennyiben a hivatalos hatóságok részletes jelentést küldtek az orosz hatóságoknak  az országukban fennálló helyzetről.
   
"Ez pozitív példa megoldás keresésére, és már hétfőn kapcsolatba lépünk a dániai kollégákkal, hogy választ kapjunk kiegészítő kérdéseinkre és előre léphessünk" - mondta Onyiscsenko, nem jelölte azonban meg, hogy az "előrelépés" jelentheti-e például, hogy a feltételek teljesítése esetén az orosz fél egyetlen ország számára feloldja a tilalmat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!