Gazdaság

2012.11.15. 06:05

Védjegy és logó

Szombathely - A Vas megyei iparkamara rendezvényén a vállalkozók megtudhatták, miért érdemes védeniük a szellemi tulajdonukat, és hogyan tehetik ezt meg.

Kupi Györgyi

Egyre nagyobb méreteket ölt a szellemi tuladonhoz fűződő jogok megsértése a világon, tudta meg a hallgatóság dr. Búza László  pénzügyőr őrnagytól, aki azt is elmondta, ezek a jogsértések a vállalkozásoknak, fogyasztóknak és az államnak egyaránt kárt okoznak.  Uniós szinten mintegy négyszázmillió eurós veszteséget  okoz a hamis termékek gyártása és forgalmazása. A fogyasztó nem azt a minőséget kapja, amit a terméktől a védjegy alapján elvár, és az is előfordulhat, hogy nemcsak a pénztárcája, hanem az egészsége is kárát látja a csalásnak - utalt a NAV munkatársa a cseh italhamisításos ügyre. Azok, akiknek a védjegye, logója alá idegen terméket csempésznek be, a goodwill, azaz jó hírnév, ebből adódóan a vevők bizalmának elvesztése okoz kárt.  A  védjegy tulajdonosának joga és kötelessége is, hogy másokat a védjegy, logó jogsértő használatától eltiltson.   Erre már  Szép Erika, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) osztályvezető-helyettese hívta fel a figyelmet.

Bognár Szilvia, az SZTNH osztályvezetője a K+F minősítés céljairól és kereteiről tartott tájékoztatót. A vállalkozások kutatás-fejlesztési tevékenységüket ugyancsak az SZTNH-nál   minősíttethetik, amit azért is érdemes megtenniük, mert nemcsak adókedvezményhez, hanem pályázati forráshoz is juthatnak.

Ha valaki a szellemi termékét szeretné jól menedzselni, vagy akár felmérni, hogy az mennyit is ér, a HIPavilon Kft.-hez fordulhat. A nemrég létrehozott állami cég nemcsak ebben ad tanácsot, hanem segíthet  pénzforrást, azaz pályázatot  vagy befektetőt   is keresni  - tudták meg az érdeklődők dr. Botos Viktor ügyvezető igazgatótól.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!