Gazdaság

2013.01.30. 20:17

Kimérik az osztatlan közös tulajdonban lévő területeket

Szombathely - Országos szinten gondot jelent az osztatlan közös tulajdonban lévő földterületek helyzetének rendezése. A jelenlegi helyzet szerint azonban elsőként Vas megyében indulhat meg a termőterületek rendezésének ügye. Bő egy év alatt megoldódhat.

Ambrózai Zsuzsanna

Az országban elsőként Vasban rendeződhet az osztatlan közös földtulajdonok helyzete. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár múlt pénteken a megyeházán elmondta azt is, hogy régóta gondot jelent ez a jellegű földkérdés, mely alapvetően most a termőföldek helyzetére kíván megoldást találni. Más gazdálkodási területek, mint például az erdők kérdése nem tartozik a rendezendő kérdéskörbe, ezzel ugyanis az erdőtörvény hivatott foglalkozni.

Az államtitkár elmondta, a Polgári Törvénykönyv a tulajdonosok egyező akaratához köti az osztatlan közös tulajdon megszüntetését. Ennek okán történtek visszaélések a földekkel kapcsolatban, most ennek vethetnek véget.

Az osztatlan közös tulajdonban lévő földek száma valamivel több mint 3 ezer 400 Vas megyében. Fotó: Benkő Sándor

- Fontos kormányzati szándék fűződik ahhoz, hogy felszámoljuk az osztatlan közös tulajdonokat - mondta el a vidékfejlesztési államtitkár, majd folytatta: visszaélések volta, és számos zsebszerződés született az elmúlt években, melyek hátrányosan érintették a magyar gazdákat.

A rendezésben azok a földtulajdonosok vehetnek részt, akik benyújtották igényüket erre tavaly júliusig bezárólag.

- 16 ezer 391 tulajdonos igényét elégíthetjük ki bő egy éven belül Vas megyében. Ez mindösszesen 3 ezer 408 földrészletet jelent  - így az államtitkár, aki elmondta azt is, jogi közreműködést is igénybe vesznek majd, hiszen ennek az ügynek a megoldása mérhetetlen terheket rónak a földhivatalokra, ha kizárólag ők végeznék a feladatot. Az ehhez szükséges szerződések már megköttettek, száz százalékban állami céggel dolgoztatnak majd, s így a munka hamarosan meg is kezdődhet. Horváth Gábor István, a Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térinformatikai Főosztályának vezetője elmondta, a kiemelt programot elsősorban az Őrségi Nemzeti Park miatt érdemelte ki a terület.

- Tudni kell, hogy az osztatlan tulajdonú földek rendezésére országosan mintegy 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből kétmilliárdot fordítunk Vas megyére. Ez magában foglalja a kivitelezési, jogi, földmérési költségeket is - tette hozzá Horváth Gábor István, majd arról beszélt, arra buzdítanak majd minden tulajdonost, illetve abban bíznak, hogy a tulajdonosok egymás között egyességre jutnak majd a földterületek elhelyezkedésének elosztását illetően. - Sok esetben családtagok, vagy rokonok tulajdonában vannak a földek, így reméljük könnyebb lesz a megegyezés. Országosan az osztatlan tulajdonban lévő földek rendezése több mint 272 ezer földet érint, ez mintegy 1 millió 862 ezer hektárnyi terület és mindösszesen 2 millió 531 ezer főt érint közvetlenül. Csak az osztatlan közös termőterületekre vonatkozik a mostani rendezés.


A főosztályvezető elmondta, azok, akik nem éltek a rendezési lehetőséggel a jövőben már nem igényelhetik központilag. Egyénileg azonban van számukra is lehetőség a rendezésre, ám tudni kell, hogy itt a költségeket önerőből kell finanszírozniuk. Ez hektáronként körülbelül 200 ezer forintot jelent.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!