Gazdaság

2017.03.24. 20:00

Cigány családok gondozzák majd a ribizliültetvényt Jánosházán

Helyi cigány családok gondozzák majd az ültetvényt, amelynek csemetéit pénteken ültették el a jánosházi plébánia udvarán.

Vadas Krisztina

Közös énekléssel kezdődött a kertavató, és az ünneplők közül többen is jelképes segítséget nyújtottak az ültetéshez. Dr. Székely János esztergom-budapesti segédpüspök áldotta meg a kertet. Négyszáz feketeribizli- és száz feketeszeder-bokrot telepítettek a plébánia udvarára, a bogyós bokrokat jánosházi cigány családok gondozzák majd. Szakértő segítséget kapnak a gyümölcsös ápolásához, neveléséhez. A Dorottya-kertben termő gyümölcsből lekvár készül, mire eljön az első szüret ideje, elkészül a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász jelenleg épülő, Szent Annáról elnevezett gyümölcsfeldolgozója. A lekvárt a cigány családok értékesíthetik majd - így lesz kerek az öngondoskodó háztartások program. A Szombathelyi Egyházmegye területén ez már a negyedik ilyen kertprogram - emlékeztettek az ünnepélyes kertavató szónokai. A karitász munkatársai hét éve dolgoznak már azon, hogy a megüresedett plébániákat új funkcióval töltsék meg, és az azokhoz tartozó földterületek se legyenek parlagon.

A vásárosmiskei plébánia földjén 20 ezer levendula virágzik már hat éve, a kemenespálfai volt katolikus iskola földterületén 160 szilvafát telepítettek. A harmadik művelt kert a szombathelyi egyházmegyében a nagylengyeli, ahol hatvan szilvafát és sok-sok csipkebogyóbokrot ültettek. Ez, a jánosházi a negyedik ilyen program, különlegessége a cigány családok bevonása a ribizli- és szedertermesztésbe. 
A gyümölcsészeti hagyomány feltárása a népszokások és a gasztronómia miatt is fontos, és nemes a cél, hogy halmozottan hátrányos helyzetű családoknak segítenek az értékőrző munkával - méltatta a programot V. Németh Zsolt környezetügyért is felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, aki személyesen nem tudott eljönni, levelet küldött az avatóra. Úgy fogalmazott, hogy szó szerint felvirágoztatják az országot a kezdeményezéssel. Az ünnepet színpadi előadások színesítették a Jánosháza központjában felállított rendezvénysátorban. Énekelt a csákánydoroszlói Szent Filoména csoport, a gyerekeket a szombathelyi egyházmegye cigány papja, Orsós Zoltán készítette fel és kísérte gitáron. Autentikus cigány táncot is láthattak az ünneplők: bérbaltavári gyerekek érkeztek különleges előadással.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!