Megoldások a válságra

Mindenütt eltérő az ok és a kezelés, de közös jellemző a valuta leértékelése és a fizetések csökken(t)ése, ami fellendítette az exportot. Bár a görög példa negatív, azért Írország, Izland, Lettország bizonyítja: a válságkezelés lehet sikeres.

Megszorítások, adóemelés és kivándorlás az ára

Írországot az euróövezet és az IMF segítette, cserébe ugyanolyan szigorú kúrának vetette alá, mint a görögöket és a portugálokat. A bérköltségek 18 százalékkal csökkentek az állami és 25 százalékkal a magánszektorban. A szigetország azóta visszatért a növekedés útjára: 2011-ben 1 százalék, 2012-ben pedig 1,3 százalék volt a bővülés. Három veszteséges év és egy 85 milliárd eurós mentőcsomag után Írország 2013-tól a nemzetközi piacokon reméli finanszírozni magát.

A pénzügyi szektor összeomlása után Izland 2008 decemberében fordult az IMF-hez, amely 2,13 milliárd dolláros hitelt adott. Előzőleg az izlandi korona elvesztette értékének 60 százalékát, a köztartozás pedig elviselhetetlenné vált, a deficit elérte a GDP 14 százalékát. A kormány által életbe léptetett takarékossági program mértéke a GDP 10 százaléka volt felét a kiadások csökkentésével, felét adóemelésekkel biztosította. Három évvel később a mentőprogram sikerére utal, hogy az IMF-hi-tel egy részét egy évvel az esedékesség előtt visszafizette az ország. A növekedés is visszatért: a 2009-es 9 százalékos GDP-zuhanással szemben 2011-ben 3 százalékos növekedés volt, a munkanélküliség a 2010-es 10 százalékról 6 százalékra csökkent. Továbbra is gondot okoz azonban a háztartások és a vállalatok igen magas adósságállománya.

Lettország GDP-je két év alatt 23 százalékkal csökkent ingatlanbuborékának kipukkadása után. A 2008 végén segítségül hívott IMF a helyi valuta, a lat erős leértékelését sürgette, de a hatóságok elutasították ezt. Az egykori balti tigris sürgősen csatlakozni kíván az euróhoz, így egyedüli megoldásnak a belső leértékelés maradt. Egy 7,5 milliárd eurós kölcsön fejében (a GDP 75 százaléka) Riga az egyik legkeményebb európai takarékossági programot léptette életbe anélkül, hogy ez különösebben erős társadalmi tiltakozást váltott volna ki. A beletörődés egyrészt az ország szovjet múltjának emlékével, másrészt az új neoliberális gazdaságpolitikára való áttéréssel függ össze. A közszféra 20 százalékos bércsökkentése, az adóemelések, az államapparátus karcsúsítása, a nyugdíjreform és a szociális juttatások lefaragása nyomán a GDP 16,6 százalékát tette ki a megtakarítás, és ennek kétharmada a kiadásokat érintette. A nyitott gazdaságú kis ország 2011-re visszanyerte versenyképességét, az ár azonban súlyos: 16,3 százalékos munkanélküliség, súlyosbodó öngyilkossági statisztika és valóságos kivándorlási hullám (a 2000 évi 2,2 milliós lakosság 2011-re 2 millióra csökkent).