2012.12.02. 21:41
Kalász Milán aratott a Győri ETO ellen
A Szombathelyi Haladás 20 esztendős középpályása szerezte csapatunk egyenlítő találatát, emellett a Nemzeti Sport a mezőny legjobbjának választotta. Kalász elmondhatja: soha rosszabb szombat délutánt!
A 20 éves Kalász Milán a szombati mérkőzést megelőzően négy elsőosztályú szereplést tudhatott a neve mögött, mindannyiszor csereként küldte pályára Artner Tamás. A Győr ellen viszont a kezdőbe állította a Haladás mestere, és az ajkai születésű futballista nem is bizonyult hálátlannak: neki köszönhetjük az egyenlítő találatot. A Nemzeti Sport egyébként őt választott a mezőny legjobbjának - írja a haladas.hu.
- Nem lepődtem meg, amikor Artner Tamás a kezdőbe jelölt, hiszen már a héten sejtettem, hogy lehet esélyem erre - tudta meg Kalász Milántól a www.haladas.hu. - Az edzéseken ugyanis általában a várható kezdők között kaptam helyet, a pénteki tréning előtt pedig közölte a mester, hogy számol velem szombaton. Természetesen nagyon boldog voltam, és bár Artner Tamás nem mondta, sejtettem, hogy ebben közrejátszott Simon Ádám és Rajos Gábor sérülése is. Ettől függetlenül a játékommal és az edzésmunkámat szerintem nem érhette szó, ezért is kaptam bizalmat. Nagyon jó iramú meccset játszottunk a Győr ellen, az első perctől kezdve nagy volt az iram, mindkét csapat odatette magát becsülettel. Itt is, ott is voltak helyzetek, mindkét oldalra eldőlhetett volna a meccs, és ne felejtsük: a listavezető ellen futballoztunk.
- Bocsánat, hogy közbevágok, de az első félidőben Kalász Milán szerezte a Haladás gólját. Csak, hogy feledésbe ne merüljön.
- Az biztos, hogy nem egyhamar felejtem el azt a pillanatot. Ugrai Roli lefordult a védőjéről, levitte az alapvonalig, középre passzolt, de láttam, hogy Radó Andrison túlment a labda. Nekem viszont éppen jól jött, fél szememmel figyeltem, hogy Sztevanovics inkább a rövid sarkot zárja, próbáltam higgadt maradni, és tudatosan megcéloztam a hosszú, jobb sarkot. Hogy mit éreztem, amikor bement? Naná, hogy óriási örömöt! A gól jót tett az önbizalmamnak, utána még felszabadultabban futballoztam. Összességében nem ment rosszul a játék, persze lehetett volna jobb is, de rosszabb is a teljesítményem. A mester már a szünetben gratulált a gólomhoz és az addigi teljesítményemhez. Még hétfőn lesz egy edzésünk, akkor biztosan részletesen is kielemezzük a mérkőzést. A lefújás után a szakmai stáb többi tagja, a játékostársak is gratuláltak, szüleim nagyon büszkék voltak rá, és barátaim is küldtek jókívánságokat. A meccs után tartotta a csapat évzáró bankettjét. de csak szolidan, módjával ünnepeltem meg első NB I-es találatomat. A sportnapilap önt látta a mezőny legjobbjának.
- Még nem olvastam, az újságot, de örülök, ha az újságírók így gondolták.
- Az Ön számára a legrosszabbkor jön a téli pihenő. Gólt lőtt, jól játszott, de az újabb lehetőségre tavaszig kell várnia.
- Nem a legjobbkor jött, hogy vége a bajnokságnak, ez tény. Örülök, hogy sikerült elérnem, hogy a kezdőben szerepeljek, remélem egy sérülésmentes felkészülés után tavasszal is megkapom a bizalmat.