Haladás

2015.05.05. 14:21

Halmosiékat kirakta a keretből Kuttor Attila

Kuttor Attila, a vasiak edzője felmentette az edzések látogatása alól a Szombathelyi Swietelsky-Haladás három labdarúgóját.

Pum András

- Rózsa Dánielt, Iszlai Bencét és Halmosi Pétert Kuttor Attila felmentette az edzések látogatása alól, a három labdarúgó kedd délelőtt és délután sem edzett a csapattal - tudtuk meg Tóth Miklóstól, a szombathelyiek ügyvezető igazgatójától.

Noha az ügyvezető ennél többet nem árult el, információink szerint nem a nyugat.hu oldalon megjelent ok volt az indok. A portál szerint azért tette kereten kívül a triót Kuttor, mert a Haladás-Dunaújváros (1-4) bajnoki után volt edzőjüket, Artner Tamást ölelgették.

Nos, Iszlai Bence sárga lapos eltiltása miatt a stadionban sem volt, már csak ezért sem ölelgethette a gyepen extrénerét. Rózsa pedig csupán kezet fogott Artnerral, Halmosi viszont a hármas sípszót követően valóban hosszasan lapogatta az újvárosi mestert.

Úgy tudjuk, Rózsa és Iszlai esetében a fő ok, hogy egyikük sem hosszabbítja meg nyáron lejáró kontraktusát, Halmosi esetében viszont valóban az előbb említett, Dunaújváros elleni meccs után történtek játszották a főszerepet.

A három játékos határozatlan ideig nem látogathatja a tréningeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!