Haladás

2016.01.29. 17:00

Most jött ki a fáradtság

Mészöly Géza vezetőedző értékelte a Szombathelyi Haladás-LASK Linz edzőmérkőzést.

haladas.hu

- Ugyan sok apróbb tényező zavarta az optimális felkészülésünket a meccsre, de a legfőbb probléma az volt, hogy a találkozón - illetve már az azt megelőző napon - jelentkezett először komoly fáradtság a csapaton - nyilatkozta honlapunknak az osztrákok elleni meccs után Mészöly Géza. - Ezt alátámasztotta a laktátszint-mérés és a polár óra által mutatott értékek. Mindezek ellenére nagyon jól kezdtük a mérkőzést, nem hiába szajkóztam a játékosoknak a pontos befejezések fontosságát. Két góllal hamar elhúztunk, majd egy eladott labda után a játékvezető befújt egy szabadrúgást - nem biztos, hogy jogos volt - és ebből gólt szereztek az osztrákok. Bosszantó volt, mert ezzel felhoztuk a linzieket, akiknek nem volt helyzetük. Aztán egyenlítettek, ekkor érezni lehetett, hogy fáradnak játékosaink, de a félidő vége előtt Halmosi majdnem ismét megszerezte a vezetést. A szünetben sokat cseréltem, egyrészt az előbb említett fáradtság, másrészt a játéklehetőség miatt is. A két belső védőm viszont hősiesen végigjátszotta a találkozót. Egy figyelmetlenség miatt 3-2-re elmentek az osztrákok, aztán egy akciógóllal - Ugrai révén - egyenlítettünk. Majd ismét kaptunk egy szabadrúgásgólt. Az utóbbi napokban ez volt a harmadik nemzetközi mérkőzésünk, a terhelés okozta fáradtság most csúcsosodott ki. Próbáltuk győzelemmel zárni utolsó beleki meccsünket, sajnos nem sikerült. Ennek ellenére nagyon hasznos volt a találkozó, az agresszív LASK nagyon jó edzőpartnernek bizonyult. Örülök a három akciógólunknak, sajnálom viszont a két bekapott szabadrúgásgólt. Most az a legfontosabb, hogy megfelelően pihenjék ki magukat a játékosok, aztán a lehető legjobb tudjuk folytatni a felkészülést.

Mészöly Géza a vereség miatt bosszús lehet, viszont a három rúgott gólnak örülhet

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!