szomorú vallomás

2020.12.14. 15:55

30 év után szakított Pásztor Anna: különváltak útjaik gyerekei apjával, Balázzsal

Míg a Dancing with the Stars műsorában hétről hétre felülmúlta önmagát, senki sem tudta, hogy Pásztor Anna eközben súlyos magánéleti válságot él meg: szakított gyerekei apjával, Galotti Balázzsal.

„Nagyon szomorú dolog ez egy család életében, így a miénkben is az volt, amikor különváltak az útjaink hónapokkal ezelőtt. Volt majdnem harminc csodálatos évünk, amit nem szeretnénk megtagadni. Szomorú, amikor két ember ennyi idő után szakít. Mivel vagyunk annyira intelligensek és szerettük egymást, ezért jóban maradtunk” – árulta el a Blikknek Pásztor Anna, aki azt is hozzátette, Benjit és Zoét természetesen továbbra is közösen nevelik.

Fotó: Viasat3 / Labancz Viktória

„Minket a két gyermekünk örökre összeköt, és szerettük volna a különválásunkat úgy intézni, hogy ők a lehető legkevésbé sérüljenek” – tette hozzá.

„Ahogy egy kapcsolatért is ketten felelősek, addig a vége is két emberen múlik, egyszerűen így alakult. Nem akarunk egymásban hibát keresni, mert nincs” – szögezte le az énekesnő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában