A kampány neve: Kapj rá

2018.02.09. 14:29

Agrármarketing Centrum: növelni kell a halfogyasztást 2023-ig

A halfogyasztás népszerűsítését az Agrármarketing Centrum (AMC), valamint a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) közösen végzi. Az idei évben a kampányra várhatóan mintegy 350 millió forintot költenek.

Forrás: mti

A belföldi halfogyasztás 20 százalékos növelését szeretnék elérni 2023-ig a „Kapj rá” elnevezésű halfogyasztást népszerűsítő kampánnyal – mondta budapesti sajtótájékoztatóján pénteken az Agrármarketing Centrum (AMC) szóvivője.

Végvárné Henter Lilla – a Sirha Nemzetközi Élelmiszeripari és Horeca szakkiállításon – hozzátette:

a kampány a Magyar halgazdálkodási operatív program (Mahop) keretében valósul meg 800 millió forint uniós forrásból. Ezt az összeget 2023 végéig kell elkölteni.

A halfogyasztás népszerűsítését az AMC, valamint a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) közösen végzi. Az idéi évben a kampányra várhatóan mintegy 350 millió forintot költenek – mondta az MTI-nek az AMC szóvivője.

Kiemelte:

az Európai Unióban évente és fejenként mintegy 20 kilogramm halat fogyasztanak átlagosan, Magyarországon ez mindössze 6 kilogramm.

Van tehát fejlődési lehetőség, ezért a magyar embereket kiállításokon, fesztiválokon, látványkonyhákban, előadásokon és különféle médiumok segítségével szeretnék ösztönözni arra, hogy minél több halat egyenek.

Lévai Ferenc, a Mahal szóvivője – az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója – az MTI-nek arról beszélt, hogy a múlt évben az előzetes adatok szerint a tógazdaságokban mintegy 19-20 ezer tonna halat termeltek, míg az intenzív telepeken további mintegy 4-4,5 ezer tonnát. Magyarországon pontyból termelnek a legtöbbet, ez a halfajta adja a tógazdasági termelés 75-80 százalékát. Az intenzív termelésben fordított az arány: ott 80 százalék az afrikai harcsa, és itt termelnek még tokféléket és pisztrángot is.

A termelés minősége az utóbbi években sokat javult, ezt segíti a Földművelésügyi Minisztérium (FM) által bevezetett Minőségi magyar hal tanúsító védjegy is.

A hal forgalmi adójának (áfa) 27-ről 5 százalékra mérséklése is kedvező hatású az értékesítésre, ettől az intézkedéstől azt várják, hogy egy év alatt legalább 10 százalékkal fellendíti a halfogyasztást.

A magyar halgazdaságok éves árbevétele mintegy 13 milliárd forint átlagosan, de 2017-ben legalább 1 milliárd forinttal több lehetett, mert jelentősen megnőtt halexport: a szokásos 3 ezer tonna helyett 5,0-5,5 ezer tonnát tett ki.

Borítókép: Kifogott halak a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. Árkus tóegységének csécsi tavánál 2013. október 22-én

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában