Potyautasok

2018.09.28. 10:29

Minden évben milliárdos kárt okoznak a vasúti bliccelők

Öt év alatt – 2013 és 2018 között – mintegy ötmilliárd forinttal károsították meg a jegy nélkül utazók a MÁV-Startot – jelentette be a vasúttársaság pénteken.

Békéscsaba, 2013. május 22. Nagyné Simon Margit vezetõ jegyvizsgáló jegyeket ellenõriz a Budapest-Békéscsaba között közlekedõ gyorsvonaton 2013. május 22-én. A MÁV május közepétõl gyorsvonati felárat vezetett be egyes gyors- és sebesvonatokon. Az érintett járatokra kötelezõ lesz pótjegyet váltani. MTI Fotó: Rosta Tibor

A társaság közleménye szerint a követelések összesen mintegy 90 ezer bliccelőhöz, szabályszegőhöz tartoznak, közülük 54 ezer adósnak csak egy tartozása van a társaság felé.

A legmagasabb tartozás 800 ezer forint, amit egyetlen utas halmozott fel, aki 56 alkalommal utazott jegy nélkül, ennyiszer bírságolták meg emiatt.

A bírságot kapott bliccelők a nagyobb problémákat, a felesleges többletköltségeket kerülhetik el azzal, ha tartozásukat mihamarabb rendezik. Ehhez a vasúttársaság segítségét is kérhetik: egyedi fizetési konstrukciót, részletfizetést, fizetési halasztást is kaphatnak, ha szeretnék rendezni tartozásukat – közölték.

A fizetést megtagadók esetében azonban a bírósági végrehajtók a jövedelemből tilthatják le a vasúttársaságnak járó összeget, míg az adósság nem rendeződik. Rosszabb esetben a bliccelő ingatlanjára vethetnek ki végrehajtási jogot. Olyan is előfordult már, hogy egy adós veterán autóját foglalták le a nagy összegű adósság fejében.

A vasúttársaság a 2007 és 2012 között kiszabott büntetéseket tavaly értékesítette egy követelésbehajtó cégnek – tették hozzá.

A bliccelők száma egyébként folyamatosan csökken: míg 2016-ban 45 ezer, addig 2017-ben már csak 36 ezer nem fizető részére állítottak ki büntetést a jegyvizsgálók. A bliccelés különösen a budapesti elővárosi vonalakra jellemző, ezért itt gyakoribbak a fokozott ellenőrzések – írták.

Borítókép: egy jegyvizsgáló jegyeket ellenőriz a Budapest-Békéscsaba között közlekedő gyorsvonaton 2013. május 22-én.

Forrás: MTI / Rosta Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában