közös érdek

2021.10.29. 13:02

Hétfőtől kötelező lesz a maszk a MÁV és a Volán járművein

A megállókban és az állomásokon is fel kell venni a maszkot, aki nem hajlandó erre, 8000 forintra büntethetik.

November 1-jétől kötelező a maszkviselés a MÁV-Volán-csoport járművein, állomásain és megállóhelyein – közölte a MÁV Zrt. pénteken. A közleményben azt írták, hogy a kormány döntésének megfelelően újra maszkhordási kötelezettség lép életbe a társaságnál.

November 1-jétől a járműveken, a MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz állomásainak, megállóinak zárt és nyitott területein egyaránt kötelező az orr és a száj eltakarása maszkkal.

Nem kell maszkot hordaniuk a hatévesnél fiatalabb gyerekeknek, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élőknek.

A szabályszegő utasra, ha a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, 8000 forintos pótdíjat szabhatnak ki.

A közlekedési szolgáltatók továbbra is arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, és a sorban állás és személyes érintkezések csökkentéséért részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlást.

Ezek is érdekelhetik