Pályázati lehetőség

2022.01.10. 10:55

Megnyílt a Falusi civil alap a Magyar falu programban

A kistelepülési önkormányzatok, az egyházközségek és az iskolafenntartó tankerületi központok mellett hétfőtől az ötezernél kevesebb lakosú településeken működő civil szervezetek is pályázhatnak a Magyar falu programban - közölte Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A Miniszterelnökség által kiadott közlemény szerint a Falusi civil alap 5 milliárd forintos keretéből az egyesületek, alapítványok az idei évben is négy célra nyújthatják be igényeiket: 

  1. ingatlanberuházási, felújítási támogatás esetén 7 millió forint, 
  2. gépjárműbeszerzési támogatásra szintén 7 millió forint, 
  3. eszközbeszerzési és 
  4. programszervezési támogatásra pedig maximálisan 2-2 millió forint igényelhető.

A kormánybiztos közleményében azt írta, a falvakban működő civil szervezetek pótolhatatlan tevékenységet végeznek, a mindennapi élet meghatározó szereplői, hiszen helyben képviselik a kultúrát, a sportot, a hagyományőrzést, vagy éppen a falvakban élők biztonságáért, egészségmegőrzéséért, támogatásáért dolgoznak.

Ezért döntött úgy a kormány 2020-ban, hogy működésüket a Magyar falu programban is segíti. 

Az elmúlt két évben csaknem ötezer nyertes civil pályázat készült, az ezekre kifizetett támogatások összege 15 milliárd forint 

- jegyezte meg.

Hozzátette: a Falusi civil alappal együtt a Magyar falu programban az idei évben a kedvezményezettek előtt már 14 pályázati kiírás és felhívás áll nyitva, mindegyikük célja a falvakban élők életminőségének javítása, a kistelepüléseken elérhető közszolgáltatások színvonalának emelése.

A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül február 11-éig lehet benyújtani. A pályázati kiírás megtalálható a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján, a kormányzati portálon és a Magyar falu program internetes oldalán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!