Méhészet

2022.05.14. 11:10

Nagy István: ezer forintra emelkedett a méhcsaládok beporzási támogatása

Magyarország vezette be először a beporzási támogatást a méhészek számára.

A beporzási támogatást ezer forintra emelte méhcsaládonként a kormány

– jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

Felidézte, hogy Magyarország vezette be először a beporzási támogatást a méhészek számára.

A tárcavezető megjegyezte: erős méhészeti ágazat nélkül nincs erős agrárium.

Úgy fogalmazott, hogy a mézzel és a méhekkel foglalkozni a teremtett világunk védelmének egyik legfontosabb feladata, éppen ezért számos intézkedéssel segítik a méhészeket.

A Magyar méhészeti nemzeti program által biztosított támogatási keret folyamatosan nő; 2010 óta már 19 milliárd forinttal támogatták a termelőket – ismertette.

Azzal folytatta, hogy a kormány fenntartja a méhészek egyedülálló személyi jövedelemadó-mentességét.

A fentieken túl méh állatjóléti pályázatot hirdettek meg 10 milliárd forint keretösszeggel

– mutatott rá. A támogatás mértéke a méz visszahagyására vonatkozó kötelezettség betartása esetén 15 eurónak megfelelő forint méhcsaládonként, évente – tette hozzá.

A tárcavezető arra is kitért, hogy Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő az egy főre jutó mézfogyasztás.

Jelezte, hogy a kormány támogatja Magyarország pályázatát a 2025. évi Nemzetközi Méhészeti Kongresszus megrendezésére.

Az Európai Unióban mintegy 17 millió méhkaptár van, 600 ezer méhész dolgozik, a méhek pedig körülbelül 250 ezer tonna mézet termelnek évente

– írta végül bejegyzésében a miniszter.

Borítóképünkön Nagy István agrárminiszter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában