Krimi

2022.11.17. 15:39

Szívszorító vallomás: megszólaltak a rendőrök, akikre rálőttek az embercsempészek

A hétfői lövöldözésben részt vevő magyar rendőrök szólaltak meg.

Fotós: PoliceHungary

Rendőrökre lőttek menekülő embercsempészek hétfő reggel az M5-ös autópályán, Inárcs térségében. Az elkövetőket végül elfogták, sérülés pedig nem történt.

A drámai pillanatokra most azok a rendőrök emlékeznek vissza, akik részt vettek az akcióban.

– Amikor kilőtt a férfi az ablakon, nagyon meglepődtem, mert erre nem számítottam, hogy ilyen fog történni. Egyből jelentettem, majd később, amikor felénk lőtt és a civilek felé, akkor megijedtem, mert féltem, hogy nekem, a kollégáimnak vagy a civileknek bajuk esik.

Realizáltam az egészet, hogy fiatal vagyok, élet halál között, és akkor gondoltam át az egészet, hogy itt tényleg ott kell lenni fejben, és hogy szeretném még látni az anyukámat, a családtagjaimat, a barátaimat

– mondta Bóna Eliza őrmester.

– Ahogy meg tudtam állni, a társam, Imre kiugrott a kocsiból, és az embercsempészek után szaladt, én pedig szaladtam a gépjárműhöz, hogy ne szaladjanak el a migránsok, vagy nincsenek-e esetleg benne más, fegyveres személyek. Eközben hallottam a lövéseket, és aggódtam a társaimért – emlékezett vissza Buzek Tamás Alex őrmester.

– Kiugrottam a kocsiból, mentem segíteni a kollégáimnak, szaladtam az embercsempészek után. Átugrottam a korláton, le a füves részre, ami eléggé csúszott. A fegyveremet én is elővettem, mivel torkolattűzzel lőttek felénk az embercsempészek. Átugrottak a kerítésen, onnantól pedig nem tudtuk követni őket. A TEK-es kollégák fogták el végül az embercsempészeket – tette hozzá Cseh Imre törzsőrmester a Bors cikke szerint.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!