2023.07.14. 07:54
Holtan találtak egy fiatal nőt Budapesten, egy férfit már keres a rendőrség
Egy fiatal nőt találtak holtan egy lakásban, a feltételezett elkövető után hajtóvadászatot indítottak a fővárosi rendőrök.
Forrás: Shutterstock
Fotó: ArtOlympic
Egy XIII. kerületi lakásban 2023. július 13-án 22 óra 30 perc körül holtan találtak egy 27 éves nőt
– írja a police.hu.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt indított eljárást.
A feltételezett elkövetőt az Életvédelmi Osztály nyomozói azonosították, ellene elfogatóparancsot adtak ki.
A Bors a helyszínen beszélt a szomszédokkal. Mint kiderült, egy Véső utcai társasház egyik harmadik emeleti lakásában történt a tragédia.
A lakásból hangos veszekedés hallatszott, majd csend lett. A rendőrségre bejelentés érkezett, de amikor kiértek a rendőrök, senki nem nyitott nekik ajtót, ezért be kellett törniük a lakásba.
Rengeteg rendőr érkezett, nagy volt a jövés-menés. A legszörnyűbb perceket akkor éltük meg, amikor láttuk, hogy a halottszállítók a fémkoporsóban elvitték azt a lányt, aki néhány nappal korábban még boldogan mosolygott. A lehetséges gyilkos egy jól szituált férfi, egyáltalán nem az a tipikus bűnözőalkat
– mondta egy szomszéd.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- Interjút adott a verőcei hajóbalesetben elhunyt lány édesanyja (videó)
- Undorító módon kihasználta egy kislány rosszullétét egy férfi
- Gyilkos anyák: idén már három szörnyű tragédia történt
- Hajóbaleset: a tragédia előtt fél órával kérték meg az egyik áldozat kezét (videó)
- Halálos baleset: bedarált egy férfit a mozgólépcső a 4-es metrónál