Sasvári Sándor Jézus után Pilátust játssza

2017.10.04. 12:47

Jézus Krisztus Szupersztár az Arénában

Október 15-én láthatják a nézők a Papp László Budapest Sportarénában Andrew Lloyd Webber klasszikus művét, a Jézus Krisztus Szupersztárt a Madách Színház előadásában.

Az M1 aktuális csatorna szerdai adásában az a Sasvári Sándor szólalt meg a produkciót ismertetve, aki a musical magyarországi bemutatója óta játszik a darabban.

Mint mondta, október 15-én egymás után két alkalommal mutatják be Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rockoperáját Szirtes Tamás rendezésében. A Madách Színházban már jó pár évvel ezelőtt bemutatták a világhírű rockoperát, akkor a teátrum hármas szereposztásban tűzte műsorára a musicalt – emlékeztetett.

Felidézte, hogy

míg 11 éven keresztül Jézust alakította, jelenleg Pilátus szerepében láthatja a közönség.

A Budapest Sportaréna színpadán Jézust Tóth Attila, Júdást pedig Serbán Attila alakítja. A monumentális előadás látványos köntösben, élő zenekarral mutatja be a bibliai történetet – tette hozzá.

Sasvári Sándor a sportarénában színpadra kerülő több mint kétórás előadás különlegességének nevezte azt a duettet, amit Tóth Attilával közösen adnak elő az előadás végén.

A Webber-rockoperát csak ezen a napon láthatja a közönség a Papp László Budapest Sportarénában, ezt követően a Veszprémi Aréna színpadán mutatják be novemberben.

Borítókép: Sasvári Sándor Pilátus szerepében az Andrew Lloyd Webber és Tim Rice műve alapján készült Jézus Krisztus szupersztár című rockopera próbáján a debreceni Főnix Csarnokban 2016. november 17-én.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában