lehetőség

2018.01.19. 16:25

Milliárdos pályázat segíti az előadó-művészeti szervezeteket

Több mint 1,2 milliárd forintra pályázhatnak 2018-ban a nyilvántartásba vett, kiemelt vagy nemzeti minősítéssel nem rendelkező színházak, táncegyüttesek, illetve zenekarok és énekkarok működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására.

A színházak és táncegyüttesek számára 1 milliárd 110 millió forint, a zenekarok és énekkarok számára pedig 154 millió forint áll rendelkezésre – áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárságának közleményében.

A pályázatokról szóló döntést az államtitkár hozza meg az általa felkért szakértői kuratóriumok véleményének figyelembevételével, illetve az előadó-művészeti bizottságok döntési javaslata alapján.

A színházak és táncegyüttesek február 16-ig, a zenekarok és énekkarok február 19-ig nyújthatják be pályázataikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában