Hazai diadal

2018.11.26. 14:00

Magyar zeneszerző nyerte az idei Bartók Világversenyt

Dobos Dániel zongoradarabja lett a legjobb a több mint kétszáz komponistát megmozgató nemzetközi mezőnyben.

Dobos Dániel Drumul Dracului című műve érdemelte ki az I. helyezést a Bartók Világverseny és Fesztivál zeneszerzői fordulójában, amelyet kiemelt nemzetközi népszerűség övezett. A II. helyen Sang Un Kang dél-koreai komponista zongoradarabja végzett, a III. helyezettnek járó díjat pedig egy dél-koreai és egy magyar pályázónak megosztva ítélte oda a világ élvonalába tartozó zeneszerzőket, előadókat felsorakoztató, Thomas Adés brit zeneszerző, zongoraművész, karmester által vezetett nemzetközi zsűri: Dongryul Lee mellett Stark János Mátyás pályaműve is elismerésben részesült.

A díjakat november 25-én Bartók Béla levelezésének részleteivel tarkított ünnepi esten adták át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

A legjobb művek olyan kiemelkedő zongoraművészek tolmácsolásában hangzottak el, mint Balázs János, Fülei Balázs és Kálvin Balázs.

Több mint kétszáz – a kiírásnak megfelelően 40 év alatti – komponista írt darabot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által meghirdetett Bartók Verseny 2018-es zeneszerzés fordulójára. A 25 magyar jelentkezővel együtt 53 országból összesen 214 pályamű – 5-6 perces szóló zongoradarab – érkezett. A legtöbb jelentkező olasz, amerikai vagy dél-koreai volt, de neveztek darabot Üzbegisztánból, Mexikóból és Iránból is.

Fotó: Mudra László / Zeneakadémia

Dobos Dániel 1994-ben született, a Zeneakadémia II. éves zeneszerzés mesterszakos hallgatója. 2010 óta több országos és nemzetközi zeneszerzői versenyen ért el helyezést. A VI. Bartók Béla Országos Zeneszerzés Versenyen 2014-ben II. díjat, a Zeneakadémiai Zeneszerzés Versenyén 2016-ban I. díjat kapott, a Kodály Zoltán születésének 135. évfordulója alkalmából a Magyar Zeneszerzők Egyesülete által kiírt pályázaton pedig II. helyezést ért el a magyar népzene által inspirált művével 2017-ben.

A Magyar Zeneművészeti Társaság a legjobb helyezést elérő magyar versenyzőnek szóló különdíját Dobos Dániel kapta. A díj a szerző munkájának elhangzása a 2019-es évi MINI Fesztiválon.

Kiss Péter Artisjus- és Junior Príma díjas zongoraművész, a Bartók Verseny Zeneszerzés fordulója előválogató zsűrijének tagja szintén különdíjat ajánlott fel: a 2019-es hangversenyszezonban műsorára tűzi Stark János Mátyás: Toccata című darabját.

A Bartók Világverseny és Fesztivál hatéves ciklusra és a Bartók életmű legjellemzőbb vonulataira épül: a zongorára, a hegedűre és a kamarazenére, valamint a zeneszerzésre összpontosít, és a hegedűsök versenyével kezdődött 2017-ben, idén pedig a zeneszerzők versenyével folytatódott. A Bartók Világverseny és Fesztivál szabálya szerint a döntően Bartók műveire épülő repertoár mellett a most lezajlott zeneszerzés forduló két kiválasztott műve a 2019-es zongora forduló kötelező kortárs anyaga lesz.

A borítókép forrása: Zeneakadémia / Mudra László

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!