családbarát rendezvény

2020.01.31. 16:51

Harminckét koncert egy estén a Kórusok téli éjszakáján

A fesztivált közös éneklés zárja 22 órakor, ahol a fellépő kórusok és a közönség együtt énekelhet egy külön erre az alkalomra írt dalt.

Harmadik alkalommal szervezik meg a Kórusok téli éjszakáját, a délutántól késő estig tartó rendezvényen 300 énekes nyújt élményt minden korosztály számára.

A szervezők a Kórusok éjszakája rendezvény „kistestvéreként”, hagyományteremtő céllal hívták életre 2018-ban a Kórusok téli éjszakáját. Az ötletgazda és lebonyolító Csíkszerda Egyesület önkénteseinek célja a rendezvénnyel, hogy népszerűsítsék a kóruskultúrát és láthatóvá tegyék azt, hogy az éneklés örömöt ad.

Mint írják, a MagNet Közösségi Ház négy termében 32 koncert hallható a Kórusok téli éjszakáján. A közönség válogathat a sokszínű zenei kínálatából, belehallgathat hazai, nemzetközi, gyermek- és felnőtt kamarakórusok műsorába egyaránt.

Az este folyamán fellép többek között a Városminor Kamarakórus, a Jazz and More, a KVV Kamarakórus, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola volt diákjaiból álló Gemma énekegyüttes, a Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola Soul Air kórusa és a Cheeky, a Csíkszerda kóruscsalád kamaraprojektje. A program során lesz közös daltanulás is.

A fesztivált mára hagyománnyá vált közös éneklés zárja 22 órakor, ahol a fellépő kórusok és a közönség együtt énekelhet egy külön erre az alkalomra írt dalt.

A családbarát rendezvényre a szervezők minden korosztály tagjait várják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!