Magyar népmese

2020.03.12. 16:01

Kötettel tiszteleg Kovács Ágnes mesekutató előtt a Hagyományok Háza

Jubileumi tanulmánykötetet jelentetett meg a Hagyományok Háza Kovács Ágnes néprajzkutató születésének századik évfordulójára. A kiadvány egyaránt ajánlható kutatóknak, pedagógusoknak – és egyáltalán minden népmesekedvelőnek.

Bizonyára sokan emlékeznek még a nyolcvanas évekből a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat által kiadott, Az aranyszőrű bárányka, illetve a Palóc népmesék – Az ikertündér című meselemezekre. Mindkét hangzóanyagot Kovács Ágnes néprajzkutató szerkesztette, az előbbinek a helyszíni felvételeit is irányította. A lemezek igazi közönségsikert arattak, ebben nagy szerepet játszott a kutató kivételes tudása és tapasztalata.

Olyan kiváló néprajztudósok tanították, mint például Ortutay Gyula, az egyéniségkutató iskola megalapozója a népmesekutatásban. Férje, Lengyel Dénes révén, aki anyai ágon Benedek Elek unokája volt, még közelebb került a magyar népmesei hagyományokhoz. Sokrétű munkáját jellemzi, hogy részt vett a Pannónia Filmstúdió immár legendássá vált Magyar népmesék című animációs filmsorozatának szerkesztésében is.

A kolozsvári származású néprajzkutató születésének századik évfordulóján a Hagyományok Háza tanulmánykötettel jelentkezett. A könyvbe Benedek Katalin és Raffai Judit folklorista válogatott ki hetet a népmesekutató eddig kiadatlan, illetve nehezen hozzáférhető tanulmányai és cikkei közül.

A fejezetek a hagyományos mesemondás technikáját, verbális és nonverbális kommunikációjának, a hagyomány átadásának folyamatát, a szövegfonetikai eszközök ösztönös és tudatos használatának szabályszerűségeit foglalják egybe. Az összeállítást bibliográfiai ajánló, valamint angol nyelvű összefoglaló egészíti ki.

„A Kovács Ágnes műveiben leírtak alkotják a Hagyományok Háza Magyar népmese – hagyományos mesemondás elnevezésű, hatvanórás akkreditált tanfolyam módszertani alapjait is – írja Dala Sára sorozatszerkesztő a könyv előszavában. – Életműve arra is példa, hogy gyűjtött anyagaival összekötötte a határainkon innen és túl rögzíthető folklórsajátságokat éppúgy, mint a folklorisztika művelőit.”

A kiadvány CD-melléklete a már említett Hungaroton-kiadványokat – a Palóc népmesék – Az ikertündérek című lemezből korábban kimaradt felvételekkel együtt – teszi közkinccsé. A kétszáz oldalas kötetben leírtakat a Hagyományok Háza kiadó gazdag képanyaggal illusztrálja.

Ezek is érdekelhetik