Járvány

2020.07.06. 11:46

Ismét várja a látogatókat az Országház

Július 7-től megnyílnak az Országgyűlési Múzeum beltéri és kültéri kiállításai, július 23-tól pedig folytatódik a Tér- Zene koncertsorozat a Kossuth téren.

Fotós: Illyés Tibor

Fotós: Illyés Tibor

Sédy Anna, a Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság Országgyűlés Hivatalának kulturális szakreferense az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában elmondta: keddtől megtekinthetőek az Országgyűlési Múzeum állandó kiállításai is, A magyar törvényhozás ezer éve című tárlat, az In memoriam 1956. október 25. emlékhely és kiállítás, valamint a Kőtár.

Hozzátette: a fővárosba látogató turisták mellett az Országgyűlés Hivatala idén a nyári táborozókat is invitálja, hogy előzetes bejelentkezés után díjmentesen tegyenek látogatást az Országházban.

Sédy Anna felidézte, hogy a járványhelyzet ideje alatt virtuálisan lehetett bejárni az épületet, ez a program nagyon népszerű volt, a Munkácsy termet például több mint 6 ezren tekintették meg az elmúlt szűk egy hónap alatt.

Elmondta, hogy a látogatók a parlament.hu oldalon tájékozódhatnak a látogatás részleteiről. Összegzése szerint tavaly több mint 700 ezer látogató tekintette meg az épületet.

Beszélt arról is, hogy a Kossuth téren idén is megrendezik a Tér-Zene programsorozatot, amelynek keretében július 23-tól szeptemberig, minden csütörtökön délután ingyenes könnyű- és komolyzenei koncertekkel várják a közönséget.

Borítókép: Látogatók az Országház kupolacsarnokában, ahol a Szent Koronát az országalmával, a jogart és a kardot a Honvéd Koronaőrség őrzi 2018. január 5-én. Az 1945-ben az Egyesült Államokba került koronázási jelvényeket Cyrus Vance külügyminiszter adta vissza a magyar népnek. Az évforduló alkalmából a Parlamentben január 6-án nyílt napot tartanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában