Hangfoglaló

2021.01.04. 10:50

Könnyűzenével foglalkozó médiumok részesültek támogatásban

Húsz, könnyűzenével foglalkozó médium 34,4 millió forint, a magyar dalra fókuszáló tizenkilenc pályázat pedig mintegy 30 millió forintos támogatásban részesül az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának döntése értelmében.

A Hangfoglaló Program Médiatámogatási Alprogramjának részeként jelent meg az a 30 millió forint keretösszegű pályázat, amely a teljes egészében vagy akár csak egy rovatukban könnyűzenével foglalkozó print és online médiumoknak szólt – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A 2021. évi működést segítő felhívásra 22 médium jelentkezett, összesen 39,2 millió forintos igényt megfogalmazva – olvasható a közleményben. A Hangfoglaló Program Kollégiuma utolsó, decemberi ülésén úgy döntött, hogy a két érvénytelen pályázón kívül valamennyi jelentkezőt támogatja, és ahol csak lehetett, a kért teljes összeget megítéli. Így a könnyűzenei sajtó működéséhez 34,4 millió forinttal járulhat hozzá az üres adathordozók után szedett jogdíjak NKA-hoz kerülő részéből gazdálkodó Kollégium.

Ugyancsak döntés született a magyar dalt népszerűsítő, a dalszerzést oktató, a dalok befogadását segíteni kívánó pályázatról, amihez hasonlót 2019-ben hirdetett meg először a Kollégium. A mostani felhívásra 24 pályázat érkezett, végül a rendelkezésre álló 30 millió forintos keretet 19 projekt között osztották szét. A támogatottak között több olyan is van, amelyek az előző évben támogatott rendezvények folytatásának, ismétlésének tekinthetőek.

Három év után újra megjelenhetett a városi zenei koncepciók elkészítését ösztönző pályázati felhívás, amelyre a Kollégium számára is meglepő módon csak hét település jelentkezett. Mivel azonban a jelentkezők anyagai megfeleltek a felhívásban foglalt követelményeknek, a Kollégium úgy döntött, mind a hét településnek megítéli az egymillió forintos támogatást. Ez azt jelenti, hogy 2021-ben Ferencváros, Miskolc, Mórahalmon, Szolnok, Szombathely, Tata és Zsámbék készítheti el a városi zenei koncepcióját az NKA Hangfoglaló Program támogatásával.

A Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogramban két meghívásos és egy nyílt pályázatról döntöttek. A pályakezdő zenei menedzserek showcase fesztiválon való részvételét segítő nyílt pályázat révén hárman csatlakozhatnak a tavalyi hasonló pályázat támogatottjaihoz 2021-ben. Meghívásos pályázat révén 5-5 millió forintos kiemelt támogatást kap nemzetközi jelenlétének fokozására és megerősítésére a Harmed és a Jazzbois formációk, valamint a The Devil's Trade és Babé Sila. Döntöttek arról is, hogy a HOTS exportiroda 2021. évi működését 40 millió forinttal támogatja, amit elsősorban a nemzetközi showcase fesztiválokon történő magyar jelenlétre kell fordítani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában