hozzájárulás

2021.04.20. 11:13

Az István, a király jótékonysági koncertjével támogatják Áder János alapítványát

A rockopera szerzői, Szörényi Levente és Bródy János, valamint a Feke Pál által létrehozott társulat tagjai a koncertből befolyó összeget a Regőczi István Alapítványnak adományozzák.

Jótékonysági koncertet rendeznek az István, a király című rockoperából a köztársasági elnök és felesége által a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére létrehozott alapítvány javára.

A legendás rockopera koncertváltozata Feke Pál és társulata előadásában kerül színpadra szeptember 28-án a Papp László Budapest Sportarénában – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az István, a király szerzői, Szörényi Levente és Bródy János, valamint a Feke Pál által létrehozott társulat tagjai a koncertből befolyó összeget a Regőczi István Alapítványnak adományozzák.

Áder János köztársasági elnök vasárnap jelentette be, hogy feleségével, Herczegh Anitával alapítványt hoz létre a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére. Az alapítványt, amely a saját megtakarításukból származó ötmillió forintból indul, Regőczi István katolikus papról nevezték el, aki egész életében árva gyerekekről gondoskodott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!