ásatások

2021.09.02. 16:52

Abasáron a történelmi emlékhelyet jelző sztélét avattak

A 11. századi királyi központ maradványainak történelmi emlékhellyé nyilvánítását jelző sztélét avattak Abasáron csütörtökön.

Fotós: Komka Péter

Fotós: Komka Péter

Az emberi erőforrások minisztere az ünnepségen fontosnak nevezte a helyszínen folyó feltárásokat, mert azokból újabb adatok derülhetnek ki a Magyar Nagyfejedelemségről és választ adhatnak a magyarság eredettudatának néhány fontos kérdésére.

Kásler Miklós emlékeztetett: Szent István előtt is léteztek keresztény közösségek, keresztény főurak Magyarországon, de a Szent István-i térítés révén alakult ki a szilárd államhatalom.

Ez autonómiák tömegére épült, tehát nem kiirtottuk a környezetünket, hanem felemeltük őket a Szent korona tagországai közé, és mindenkit befogadott az ország, aki elfogadta törvényeit – tette hozzá.

A településen Aba Sámuel királyi központja állt, ahol 1042-ben bencés kolostort alapítottak. Az ásatások számos kérdést megválaszolhatnak. Kiderülhet, hogy a sokszor pogányság gyanújába kevert

Aba Sámuel nem az egyházat üldözte, hanem azokat az itáliaiakat, akik nem tanulták meg a jó magyar erkölcsöt

– mondta a miniszter.

Móczár Gábor, a sztélét állító Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója elmondta: a történelmi emlékhelyek nemcsak nemzeti, hanem felekezeti, regionális, vagy kisebbségi szempontból is kiemelkedő helyszínek. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslata alapján kormányrendelet ismeri el jelentőségüket. A Nemzeti Örökség Intézete most formálódó emlékezetpedagógiai programjának célja, hogy ezeket a helyeket a diákok is megismerjék jól kidolgozott pedagógiai módszerek segítségével, és felkeressék a középkori magyar királyság emlékhelyeit, például Pécset, Tihanyt, Veszprémet, vagy Abasárt.

Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy kötelesség megismerni az korábban élőket.

Vizi László Tamás, a Magyarságkutató Intézet főigazgató-helyettese közölte, a régészek 2020. október 12-én kezdték kiásni a királyi központ ezeréves maradványait a Bolt-tetőn.

Kazsu Attila, Abasár polgármestere örömének adott hangot, hogy a község olyan településekkel került történelmileg egy rangra, mint Székesfehérvár, Esztergom és Budapest.

Galina Zsolt régész elmondta, 1500 négyzetméternyi területen végezték a feltárást és a helyreállítást.

Három vagy négy templomot találtak, és bár a 11. századtól a 16. század elejéig ez volt az Abák szakrális és fő temetkezési helye, nem állítható, hogy köztük van Aba Sámuel sírja.

A későbbi tatár, török dúlások maradéktalanul elpusztíthatták, illetve a későbbi sírok eltüntethették a királysírt, de az is lehet, hogy Aba Sámuelt jel nélküli sírban temették el. A csontok vizsgálata adhat választ ezekre a kérdésekre.

A királyi központot, az államalapítás korának egyedülálló építészeti és történelmi örökségét 2018-ban nyilvánították történelmi emlékhellyé.

Borítókép: Kásler Miklós (balról), az emberi erőforrások minisztere, Kazsu Attila polgármester, Iváncsy Balázs, Juhász Ferenc és Sebők Sándor plébánosok, valamint Vizi László Tamás, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese és Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke az abasári 11. századi királyi központ maradványainak történelmi emlékhellyé nyilvánítását jelző sztélé avatásán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!