klippremier

2021.10.23. 10:30

Napsugár az arcunkon, tőr a szívünkben – új videóval jelentkezett O’SULLIVAN

Egy évvel bemutatkozó, Little Bird című nagysikerű kislemezdala után jelentkezik az ír származású O’SULLIVAN új videójával. A Born in the Rain kisfilmje abszurd eszközökkel érzékeltetve mutat be egy mérgező kapcsolatot.

Úgy tűnik, lassan O’SULLIVAN keresztje, hogy októberi megjelenéseivel hozza vissza a nyarat a közönség életébe. A Born in the Rain zeneileg egy keserédes, késő nyári hangulatú indie-ballada, ami olykor a Fleetwood Mac és az Angus & Julia Stone világát idézi. Bár a dallam lágyan simogatja a lelkünket, mondanivalójával rákontráz erre: egy eleve kudarcra ítélt, egészségtelen párkapcsolat dinamikáját követhetjük végig benne.

“A dal pár éve, álmomban körvonalazódott, egy szakítás után. Miután felkeltem, azon kezdtem el gondolkodni, hogy hiába van meg bennünk minden jó szándék, nem mindig tudunk elmenekülni az elől, ahonnan jöttünk.

Ha nem megfelelő környezetben nevelkedünk, előfordulhat, hogy egyszerűen nem tanuljuk meg, hogyan kell egészséges módon szeretni másokat és főleg saját magunkat. E helyett, tudat alatt újra és újra ugyanabban a helyzetben találjuk magunkat, csak azért, mert azt már ismerjük. Azt hiszem, ilyen az, amikor saját magaddal szemben is toxikus vagy.”

A Born in the Rain-hez Kaptay Annamária rendezésében és főszereplésével készült kisfilm, ami az abszurditás oldaláról közelíti meg a témát: a nő elrabolja a férfit – akit O’SULLIVAN maga alakít- és a képzeletében romantikus helyzeteket teremtve kényszeríti arra, hogy szórakoztassa őt (zenéljen neki). Mindeközben megpróbálja a saját képére formálni, hiszen az egészséges énkép hiányában ezt tartja az egyetlen járható útnak.

Fotó: Kaptay Annamária

Nem ez az első alkalom, hogy O’SULLIVAN fiatal tehetségekkel dolgozik együtt – Vadas Géza operatőr például már állandó tettestársa, de a videó vágásában részt vett OHNODY is, akivel az ezt megelőző klip, a Magyar Klipszemlén “Legjobb koncepció” kategóriában jelölt Dig Gold is közös munkája volt. Ahogy fogalmaz, szereti magát inspiráló emberekkel körbevenni és úgy érzi, az elmúlt egy évben rátalált a tökéletes alkotói közösségére.

A Born in the Rain tehát egy igazi keserédes szerzemény, ami

egyszerre csal mosolyt az arcunkra, tölti fel napsugarakkal a lelkünket, majd tőrt szúr a szívünk közepébe,

amikor ráismerünk magunkra – akár a bántalmazó, akár a bántalmazott szemszögéből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában