Gyász

2022.01.06. 10:59

Elhunyt Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója

Deák Gyula Levente munkáját többek között a Magyar Arany Érdemkereszttel és A táncművészetért díjjal ismerték el.

Súlyos betegség következtében szerdán elhunyt Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója.

Személyében elveszítettük a vezetőt, aki 3 évtizeden át egyengette utunkat a műfajokon, vidékeken és határokon átívelő táncsétányokon és táncösvényeken. Aki a biztonságot, a stabilitást, az erőt és a bátorságot képviselte társulatunkban, és akinek mindig a második családja voltunk. Halála mérhetetlen veszteség nemcsak a Háromszék Táncegyüttes, de az egész erdélyi néptáncélet számára – olvasható a társulat közösségi oldalán, a gyászjelentésben.

Amint a Háromszék napilap, illetve a Maszol.ro portál felidézte, Deák Gyula Levente 1959-ben született Marosvásárhelyen. A Kolozsvári Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen diplomázott teatrológia és művészetszervezés szakon. Mérnökként került Kézdivásárhelyre, ahol 1985-ben újraalapította a táncházat, amelynek 5 éven át a szervezőjeként és oktatójaként tevékenykedett.

A Háromszék Táncegyüttes igazgatói tisztségét 1990-től töltötte be. 1992-ben megalapította a népzene- és néptáncmozgalmat támogató Lajtha László Alapítványt, amely számos rangos esemény szervezője volt.

A nevéhez fűződnek az évente megrendezett Sepsiszentgyörgyi Népzene- és Néptánc Találkozók és a Kommandói Cigányfolklór Táborok. 2005 és 2020 között a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöki tisztségét töltötte be. Munkáját többek között a Magyar Arany Érdemkereszttel és A táncművészetért díjjal ismerték el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!