Interjú

2022.01.01. 08:20

Három évtizede foglalkozik népviselet-készítéssel Tajti Erzsébet

A ruhaipari szakoktató tudását az anyaországon kívül Délvidéken és Kárpátalján osztja meg tanítványaival. Munkáját a Hagyományok Háza 2019-ben a kézművesség oktatásáért járó díjjal ismerte el.

Kikkel, hol és mely szempontok szerint végzi a munkáját?

„Ruhaipari szakoktató vagyok, és két kollégámmal dolgozunk együtt a Jászságban egy szellemi műhelyben, amelynek alapja a népviselet és az újragondolt és a rekonstruált viseletek készítése. Elsősorban az alap – a népviselethez tartozó női és férfi – ruhadarabok megismertetése a célunk. Három évtizede, egy kidolgozott tematika szerint haladunk, amit szabadon alakítunk az adott hely jellegzetességeihez. Korábban az iskolai oktatás keretein belül taníthattunk, ennek megszűnése után a felnőttképzés tanfolyami formájában dolgozunk. Gyakran emlegetem, hogy könnyű dolgunk van, hiszen a középiskolák fegyelmezési gondjaival nem kell megbirkóznunk. Igen, azok a felnőttek, akik már rendelkeznek némi alapismerettel, valamint a tudásukat kívánják gyarapítani e tanfolyamokon, komolyan veszik részvételüket. 

A hagyományos jászsági viseletekre különös gondot fordítanak.  

A Jász Múzeummal közösen egy ruharekonstrukciós projektben vettünk részt. Ennek nyomán elfelejtett, ládákba zárt XIX. századi jász viseletek kelnek életre. A jász viselet egyébként hamar polgárosult, követte az akkori divatot, de parasztpolgári jellege megmaradt. Később úgynevezett „kivetkőzés” tapasztalható, a viselet egy időre eltűnt, és a rendszerváltás után a múzeum és Hortiné Bathó Edit néprajzkutató céltudatos munkájával kelt életre. A partnerünk számunkra minden régi fotót, rajzot és tudást megadott, és a munkánk ellenőrzésére is gondot fordított. Nemcsak kiállításokon tekinthetők meg e darabok, a viselhetőségre is gondot fordítunk.

Hogyan kerültek a határon túlra?

A viseletkészítő tanfolyamot a Hagyományok Háza Budapesten hirdette meg, amelyre a fővárosból és a közeli településekről jelentkeztek hallgatók. A 2018-as Csoóri- programban lehetőség adódott viseletek vásárlására, készítésére. Ennek szakmai támogatásában kaptunk szerepet, a lehetőség és a szakmai tudás eredőjéből született a külhoni kezdeményezés. Szintén fontosnak tartom – ha már Kárpát-medencei hálózatban gondolkodunk –, hogy a motivált és ügyes viseletkészítőknek lehetőségük legyen bekapcsolódni a magyarországi szakmai programokba, pályázatokba, amelyek révén szakmai tapasztalataikat is bővíthetik, és tagjai lehetnek egy viseletkészítő családnak. Korábban leginkább Erdélyben fordultam meg. Igazi élményként éltem meg, hogy ott még élőbb a kultúra, még hordják a viseleteket, és ragaszkodnak is hozzá, így egy gyimesi, moldvai kutatómunkában kézzelfogható az eredmény. Mikor felvetették a délvidéki és kárpátaljai oktatás lehetőségét, nem is nagyon mérlegeltem, igent mondtam. 

Tajti Erzsébet családi körben

Fotó: Gorácz József

A délvidéken különösen is jó tapasztalatokat szereztek.

A tapasztalatok birtokában 2019-ben a Vajdaságban is elindítottunk egy 120 órás kurzust 15-18 fővel. Az érdemi munkát egy felmérés előzte meg, amelybe beletartozott a helyszín és a technikai igények felmérése. A továbbképzést egy szervező segíti, akivel szoros kapcsolatot alakítunk ki: mi a szakmai munkáért vagyunk felelősek, a szervező pedig a tanfolyam indításához szükséges feltételeket biztosítja. Az akadálymentes munkánkban nagy segítségünkre volt a Zentai Városi Múzeum és kiváló munkatársa, Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató. Egy békéscsabai konferencián ismerkedtünk meg, ahol felfigyeltem gazdag anyagismeretére és tudására. A szakember szakterülete egyrészt a viseletek gyűjtése, de a kézműves technikákkal és öltésekkel is foglalkozik. Az oktatási idő alatt folyamatosan tartottuk egymással a kapcsolatot. Szembesülnünk kellett azzal, hogy a délvidéki varrónők viseletkészítéssel nem foglalkoztak, viszont ismerték a hímzés-díszítőtechnikákat, és a hallgatók ruhaipari képzettsége is kiemelkedő volt. E tudásra viszont nagyon jól tudtunk építeni. A végzős az ott szerzett ismeretek alapján egy múzeumi darabot is be tud méretezni, meg tudja határozni az alapanyagát. Ezt követően mai eszközökkel, régi vagy mai technikával el tudja készíteni az adott textilt. Tudatosítjuk benne, hogy nem csak az eredeti darabról lehet rekonstruálni, hanem fotókról is, így a fotóolvasás is a tananyag része, és a fényképek gyűjtését ösztönözzük is. A fekete-fehér felvételeken ugyan nem látszik a szín, de ha ismerjük az ott élők hagyományait és szokásait, és a muzeológus véleményét is kikérjük, akkor összeáll bennünk a kép. Egyedi megoldásokkal is élünk, például a nyugat-bácskai Kupuszinán él egy hölgy, aki az eredeti viseletet jól ismeri és hordja is. Az ő érdeklődését is felkeltette a tanfolyam, így vele is dolgozunk. A hallgatókkal – a találkozók végeztével – nem szűnt meg a kapcsolatunk, ezt szolgálta az úgynevezett tehetséggondozás, és 2022-ben már egy kézműves tábor is szerepel terveinkben. A képzés hamar népszerű lett, a jutányos tandíj, az ismeretszerzés lehetősége mind megannyi vonzerő a jelentkezők számára. A közösség is nagyon gyorsan kialakul, a foglalkozások után gyakran összejárunk, barátságok szövődnek. 

Kárpátalján is jók a tapasztalatok?

Kárpátalján két évvel ezelőtt kezdődött a szervezés, de a tanfolyam csak idén szeptemberben valósult meg. Itt is a felméréssel kezdődött a munkánk, megismerkedtünk a környék történelmével, épített örökségével, néprajzi jellegzetességeivel és szokásaival. A képzés tematikája megegyezett a délvidékivel, de a helyi igényeket is beépítettük a témakörökbe. Visk egy hamar polgárosodott, de – városi és nemesi közeggel – a paraszti hagyományokat őrző koronaváros volt, és ruházkodása is e széles palettához idomult. Visken a hallgatókat először felfedezőútra indítottuk, segítségükkel nagyszabású fotógyűjtés indult el. A résztvevők kitartó kutatását jellemzi, hogy egy 1890-es fotó is gazdagította a kollekciót. Az is forrásértékű, hogy hol is készültek e felvételek: a beregszászi műhelyek mellett például debreceni fotográfus munkájával is találkoztunk. A Visktől teljesen eltérő viseletkultúrát őrző nagydobronyi hagyományokat is megismerhettük, így már két település jellegzetességeivel foglalkozhattunk. Az utóbbinál az írott források, kiállítások, tájházak anyagaira támaszkodtunk. Oktatóként tudásom legjavát kívántam megosztani a hallgatókkal, de magam is nagyon sokat profitáltam az együttlétekből. Megerősödött bennem: a másik munkájának megbecsülése nyomán alakulhat ki a motiváció, a jó hangulat, és ennek birtokában léphetünk tovább. A folyamatos koncentráció, a fáradtság, a határátlépés bizonytalansága sem riaszt már vissza, és jutalmam a hallgatók határtalan lelkesedése.

Borítóképünkön Tajti Erzsébet viseletkészítő (b) Zentán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában