Maradandót alkotott

2022.03.07. 09:55

120 éve született a magyar színjátszás kiemelkedő alakja, Tímár József

Életeleme volt a színpad, nem ismert műfaji vagy szerepköri korlátokat, több mint 200 szerepet alakított 35 éves pályafutása alatt.

120 éve, 1902. március 7-én született Tímár József Kossuth-díjas színész, érdemes és kiváló művész.

Tímár József Gerstner József néven Budapesten jött a világra. Már gyerekkorában rajongott a versekért, elemistaként gyermekelőadásokon vett részt.

Apja azonban textilmérnöknek szánta, ezért is érettségizett kereskedelmi iskolában. De miután fiatalon árván maradt, 1923-ban inkább a Színiakadémiára jelentkezett. Az intézménynek csak 2 évig volt hallgatója, mert Hevesi József, a Nemzeti Színház igazgatója leszerződtette, mondván:

Az akadémián úgyis csak elrontanák.

Művészete a Nemzetiben alakult ki, keresetlen, szinte eszköztelen ábrázolásmódja, jellegzetes, gazdag tónusú hangja széles szerepkörben érvényesült, így az évek során erőteljes jellemszínésszé vált.

Életeleme volt a színpad, nem ismert műfaji vagy szerepköri korlátokat, több mint 200 szerepet alakított 35 éves pályafutása alatt. Eljátszotta Ádámot és Lucifert Az ember tragédiájában, Mefisztót a Faustban, Shakespeare drámái közül Othellót, Antoniust és a Hamletben Mercutiót, VII. Gergelyt és Széchenyit Németh László drámáiban, Rank Doktort Ibsen Nórájában, a Színészt Gorkij Éjjeli menedékhelyében, Agárdi Pétert Heltai A néma leventéjében, Versinyint Csehov A három nővérben.

Élete végéig fájt azonban neki, hogy nem lehetett Rómeó, hogy Hamlet helyett meg kellett elégedjen Fortinbras szerepével, és nem léphetett színre Cyranóként és Peer Gyntként.

Több filmben, a Semmelweis, A harag napja, a Rokonok, a Gázolás, a Két vallomás és a Vörös tinta című alkotásokban szerepelt, valamint művészetének emlékét versfelvételek is őrzik, József Attila, Ady, Radnóti műveinek avatott tolmácsolója volt.

Nemcsak a színpadon keltett feltűnést

Pályájának íve a negyvenes évek elejéig töretlen maradt, nem csak a szakma és a közönség ismerte el, a kritikusok kedvence is volt. Szókimondó, bátor emberként kiállt az ordas eszmék ellen, 1942 nyarán, amikor megjegyzést tettek a társaságában lévő nem árja hölgyre és úrra, indulatosan kijelentette, hogy a fiából inkább zsidót nevel, mert utálja ezt a tehetségtelen magyar középosztályt. Az ügyet felkapta a jobboldali sajtó, amely nemzetgyalázást emlegetett, Tímár ellen ügyészségi eljárás indult. A Nemzeti felfüggesztette tagságát, behívták katonának és büntetőszázadba került. A szellemi élet kiemelkedő alakjai mellé álltak, kérvényüket Bajor Gizi adta át Horthy Miklós kormányzónak, aki kegyelmet gyakorolt. A nyilas hatalomátvétel után, 1944 őszén ismét letartóztatták, mert röpcédulát találtak nála, a Margit körúti fogházból decemberben sikerült megszöknie, és családjával együtt túlélte Budapest ostromát.

Szókimondó természete miatt a háború után újra bajba került.

Bírálta a kommunista rendszer intézkedéseit, sőt, a vezetőit is, amit a besúgók azonnal jelentettek. 1950 elején azzal vádolták meg, hogy 1949 szilveszterén fasiszta módon szavalta a Szózatot. Ez volt az első alkalom, hogy előadásmódot, és nem írott szöveget kifogásoltak vagy cenzúráztak. Az ország egyik legnépszerűbb színészét ellenségnek minősítette a kultúrpolitika, és nemcsak elbocsátották a Nemzeti Színháztól, hanem a színi pályától is eltiltották.

Tímár vasesztergályos-átképzős lett a MÁVAG-ban, majd jegyszedő a Sportuszodában, végül Gábor Andor közbenjárására engedélyezték, hogy vidéken mégis színpadra lépjen. A miskolci színházhoz szerződött, az 1951-52-es évadot már ismét a fővárosban, az Ifjúsági Színházban töltötte. 1953-58 között a Madách Színház tagja volt, 1959-ben került vissza a Nemzeti Színházhoz.

A halálos betegség sem tarthatta vissza

1957-ben súlyos beteg lett, tüdejét rák támadta meg. A Nemzetiben utolsó, legendás alakítása Willy Loman figurája volt Arthur Miller: Az ügynök halála című drámájában. Már halálos betegen alakította a szerepet, az orvosi tiltás ellenére minden este kijött a kórházból, hogy 2 órára eljátszhassa a halált, megrendítő küzdelme ma is a művészi helytállás és küldetéstudat jelképe. Utoljára 1960. május 24-én lépett színpadra, a halál október 3-án Budapesten érte, a Farkasréti temetőben kísérték utolsó útjára.

1956-ban érdemes, 1960-ban kiváló művész lett, a Kossuth-díjjal 1957-ben tüntették ki. Az új Nemzeti Színház parkjában szobor őrzi emlékét. Párkányi Raab Péter alkotása Keleti Éva fotóriporter emblematikus képe alapján készült, azt a pillanatot megörökítve, amikor a már nagybeteg művész megemeli bőröndjeit, hogy kipróbálja, elbírja-e még az előadás alatt.

Borítókép: Fortepan / Szalay Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában