Légfegyveres Eb

2019.03.22. 14:45

Elődöntős a magyar női pisztolyos és a férfi puskás csapat

Vasárnap biztosan az éremért küzdhet majd a magyar női pisztolyos és a férfi puskás csapat az eszéki légfegyveres Európa-bajnokságon, melynek pénteki negyeddöntőjében mindkét trió győzni tudott.

Az idei kontinensviadalon a csapatversenyek három napon át tartanak. A válogatottakat a csütörtöki egyéni alapversenyeken elért eredmények alapján – a tagok teljesítményét összegezve – sorrendbe állították és a legjobb nyolc bejutott a negyeddöntőbe.

A nyolc között a sorrend alapján párokat alakítottak ki, s az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal, a negyedik pedig az ötödikkel mérkőzött meg.

A csapattagok egyaránt 20 lövést adtak le, s az összeredmény döntötte el a párharcokat.

Az alapversenyekből mind a négy magyar csapat bekerült a negyeddöntőkbe, ahol tulajdonképpen papírforma-eredmények születtek.

Női pisztolyban a két egyéni döntős, Major Veronika és Sike Renáta, valamint Egri Viktória 567 kört ért el, s hat körrel győzött Svájc ellen. Férfi puskában a Péni István, Sidi Péter, Somogyi Péter egység (625,6 kör) szintén simán, 2,1 körrel verte a horvát csapatot.

A női puskásoknál Dénes Eszter, Borsos Fanni és Zwickl-Veres Kata nagyon közel volt a bravúrhoz,

ám végül két tizeddel kikapott a 620,3 körrel záró románoktól. Férfi pisztolyban viszont nem volt esély az elődöntőre, mert Tátrai Miklós, Nagy László és Antal Balázs 568 körös eredménye 14 körrel maradt el az oroszok produkciójától. Végül mindkét együttes a hatodik helyen végzett.

A csapatverseny vasárnap az elődöntőkkel folytatódik. Női pisztolyban Ukrajna, férfi puskában pedig Szerbia lesz az ellenfél. Az elődöntők győztesei a döntőben, vesztesei pedig a bronzmérkőzésen folytatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!