Genfi tenisztorna

2019.05.22. 19:26

Egyesben és párosban is búcsúzott Fucsovics

A címvédő Fucsovics Márton első mérkőzésén, a nyolcaddöntőben, majd később párosban a negyeddöntőben is kiesett.

A világranglistán 38. játékos – a viadal negyedik kiemeltje – erőnyerőként nem lépett pályára a nyitókörben, szerdán pedig az argentin Federico Delbonisszal találkozott. A 84. helyen álló dél-amerikai előzőleg a selejtezőből érkezett bolgár Grigor Dimitrovot (47.) búcsúztatta.

Első találkozójuk rosszul indult Fucsovics számára, ugyanis salakspecialista ellenfele kétszer is elvette az adogatását, és 20 perc elteltével már 4:0-ra vezetett. Az MTK teniszezője 2:5-nél a hatodik bréklabdáját már kihasználta, majd 3:5-nél játszmalabdát hárított. A balkezes argentin ezután viszont már kiszerválta a szettet, amely 46 percig tartott.

A folytatásban a 27 éves Fucsovics 1:1-nél hetedik kettős hibájával elbukta az adogatását, majd Delbonis – aki salakon már Roger Federert is megverte – meg sem állt 5:1-ig. Ezt követően a nyíregyháziak büszkesége már csak egy gémet tudott hozni, a találkozó 1 óra 15 percig tartott.

A magyar játékos így egyesben címvédőként nyert mérkőzés nélkül távozik Genfből, és legközelebb a vasárnap elrajtoló Roland Garroson szerepel.

Párosban is búcsúzott

Az egyes vereség után Fucsovics Márton párosban is búcsúzott a genfi salakpályás férfi tenisztornán szerdán. Fucsovics és japán párostársa, Daniel Taro első három szervagémjüket elveszítették az osztrák Philipp Oswalddal és az indiai Divij Sharannal szemben, így 1:5 után csak szépíteni tudtak, de a szettet 32 perc alatt elveszítették.

A kiegyenlített második játszmában elég volt egy brék Fucsovicséknak ahhoz, hogy ledolgozzák szetthátrányukat.

A döntő rövidítésben végig kiélezett küzdelem zajlott, egy pontnál nagyobb előny csak a végjátékban alakult ki, Oswaldék ezzel megnyerték az 1 óra 17 percig tartó összecsapást.

Eredmény:

egyes, nyolcaddöntő:

Federico Delbonis (argentin)-Fucsovics Márton (4.) 6:4, 6:2

páros, negyeddöntő:

Philipp Oswald, Divij Sharan (osztrák, indiai)-Fucsovics Márton, Daniel Taro (magyar, japán) 6:4, 3:6, 10-8 – döntő rövidítés

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!