Kilenc éve beszélgettünk

2018.09.25. 21:50

Egyetem helyett az országot járta – ökrös szekéren

Kilenc éve beszélgettünk Gecse Balázs Gergővel:

Nagy Ildikó

Túl nagy a világ ahhoz, hogy egy helyben üljek, mondja Gecse Balázs Gergő, aki öt éve járja az országot. Bürökkel, az ökörrel, Micikével, Lőrinccel, a két parlagi kecskével és Titkárral, a hortobágyi terelőkutyával. A vasszécsenyi kastélykertben találtunk rájuk.

Mindig is tudtam, hogy a szeptember a legszebb hónap. Eszembe jutott akkor is, amikor ott ültem a vasszécsenyi kastély kertjében, egy birkabőrrel leterített kisszéken. A hátamat cirógatta a nap, Micike nyakában csilingelt a csengő, a lábaim elé pedig hízott diószemek potyogtak. Az ősz ajándékaként pottyant elém Gecse Balázs Gergő is. A huszonhárom éves fiú, aki öt éve járja az országot a maga készítette vándorszekérrel és négy hűséges társával.

De még mielőtt mesélni kezdenék, játsszunk el egy kicsit a gondolattal, hogy mi lett volna, ha… Mi lett volna, ha a móri születésű, székesfehérvári gimnazista a sikeres felvételi után nem indul neki a világnak, hanem beül a kaposvári egyetem padjába? Nos, akkor az idén nyáron kezébe vehette volna a diplomáját, és pályakezdő állattenyésztési mérnökként – jó esetben – lovakkal, tehenekkel foglalkozhatna. Rosszabb esetben takarmányokkal házalhatna, és egy soklóerős, felmatricázott szolgálati autóval szelné az országutat. De Gergő nem kezdte el az egyetemet. Ő egy másik iskolát választott, amikor nekiindult a világnak. Dolgozott kovácsműhelyben, őrzött gulyát a Hortobágyon, megtanult szabad tűzön kenyeret sütni, hamulúgban mosni.

Kérdem, tudja-e, milyen nap van. Hétfő vagy kedd, válaszolja. Igen, ő az ünneplős-templomos vasárnapokhoz viszonyít, amikor zárva van a hivatal, ahol érdeklődni szokott, hol táborozhat le. Tudod, hogy hívják a miniszterelnökünket?, faggatom tovább.

– Ha nagyon megerőltetném magam, eszembe jutna a neve. Az előzőét viszont tudom, mert azt bármerre jártam, mindenhol sokat emlegették – mondja. De mindegy is, hogy hétfő vagy kedd, Gyurcsány vagy Bajnai, legyintek, és szép lassan megértem, hogy számára tényleg másról szól a világ. Neki az a fontos, hogy a szekérre aggatott cserépben jól megférjen egymás mellett a ginkófa, a bazsalikom és a citromfű. Hogy süssön a nap, hadd száradjon a hosszúperesztegi út mellett fölszedegetett dió és a Micike tejéből készített sajt. Meg hogy mindig legyen zöld rét és hűs patak, ahol megpihenhet.

Bachtalo drom! Aves Bachtalo! Szerencsés utat! Sok szerencsét! Az egyik cigány nyelvű felirat a szekér elején, a másik a hátulján virít. A zöldponyvás, piroskerekes vándorszekeret Gergő maga építette. A nemezzel borított első rész vaskályhával és fekhellyel felszerelt lakrészt rejt. Ez a gyapjútakarókkal, birkabőrökkel bélelt pár négyzetméter Gergő otthona. Illetve mégsem. Az ő otthona a nagyvilág. Az öt év alatt bejárta az országot: járt fenn északon, az Alföldön – ahol gulyásnak is elszegődött -, felbukkant az Őrségben, bejárta a dimbes-dombos Zalát, onnan érkezett hozzánk. Naponta 20-25 kilométert tesz meg Bürökkel, a négyéves szürke marha ökörrel, Micikével és Lőrinccel, a két parlagi kecskével, és Titkárral, a hortobágyi terelőkutyával. Gergő soha nem ül fel a szekérre, mindig az ökör mellett ballag, el is koptat jó pár bőrcipőt egy évben. Ahol megfárad, megpihen. Olyankor körégyűlnek a falubeliek, és hallgatják a meséit. Azt mondja, útja során csak jó emberekkel találkozott. Itt, Vasszécsenyben is szerencséje volt. Gazduram: így emlegeti Pammer Istvánt, aki a kastély kertjében helyet adott neki és az állatainak. Vasszécsenyből Püspökmolnári felé veszi az irányt, a jövő héten odavárja a szüleit: ott ünneplik meg édesapja ötvenedik születésnapját. A következő állomás Torony, ahol azt szeretné megtudakolni, emlékeznek-e még a dédapjára, aki hajdanán fagylaltot árult a faluban.

Fotó: Vas Népe

Meséli, a szülei először nehezen békéltek meg az életmódjával, de mivel látják, hogy boldog, beletörődtek, hogy csak akkor látják, ha felkerekednek, és megkeresik. Gergőnek van egy mobiltelefonja, amit hetente egyszer bekapcsol, és elolvasssa a szüleitől, útközben szerzett barátaitól érkezett esemeseket. És ha szükségét látja, fülkéből felhívja őket. Hogy meddig akar így élni? Nem lep meg a válasszal: mindig. És a szerelem? Volt is, lesz is. Bár az eddig útjába került lányok többnyire csak a kaland kedvéért szegődtek mellé, és egy sem bírta sokáig ezt az életmódot. De Gergő tudja: egyszer jön majd valaki…

Szinte látom, amint a fejüket csóválják: és ugyan miből él ez a jó ember? Hát ebből is, abból is, csurran is, cseppen is. Gergő számos mesterséget kitanult: télen késeket farag, nemezel, fakanalakat, szíjakat, kötelet készít, amiket útközben elad. Amerre jár, mindenhol elhalmozzák finomságokkal: lekvárt, gyümölcsöt, befőttet, krumplit kap – meséli. És tényleg: a vasszécsenyi kastély kertjében is feltűnik két fiatalember a párjával. Megyehídról jöttek Gergő után, útközben végig kérdezősködtek, nem láttak-e egy férfit ökrös szekérrel.

– Hoztunk ezt-azt – nyújtja át a szatyrokat az egyik lány. Látom, liszt lapul az egyik alján, de van benne gyertya és gyufa is. Mesélik, hogy vasárnap a fél falu ott volt a szekér körül, egy Patrik nevű kisfiú egész nap Lőrincet gyömöszölte. Mi hozta őket Gergő után? Hiába kérdezem, nem kapok választ. Talán nem is baj. Eldiskurálunk még azon, vajon ők élnének-e így. Laci a legbeszédesebb közülük – a LuK-ban dolgozik egy szalag mellett – ő azt mondja, egy kicsit irigyli Gergőt. De hogy csodálják mind, az az arcukra van írva. Telnek a percek, letűnőben a nap, de valahogy egyikünknek sem akaródzik szedelőzködni. Csak a Micike nyakában egyre ütemesebben csilingelő csengő sürget, az jelzi az idő múlását, meg hogy közeleg a fejés ideje.

Nem is tudom, mikor teszek jót. Ha azt írom, hogy figyeljék, lessék-várják Gergőt, kuporodjanak le a szekere mellé, hallgassák a történeteit. Vagy jobb-e, ha azt mondom: amikor meglátják, üdvözöljék, aztán hagyják békén, hadd járja a maga útját. Tudják mit? Önökre bízom. Ahogy lesz, úgy lesz! Mindenesetre bachtalo drom! Szerencsés utat, Gergő!

Ezek is érdekelhetik