Jó hírek helyett újabb gondok vannak Horváth Botondéknál

Egészen pici kora óta követtük Horváth Botond életét, ugyanis a most már nyolcéves kisfiú több fejlődési rendellenességgel született, a többi között kisagyhiánya van, emiatt nem tudja mozgatni a lábát és kortársaihoz képest fejlődésben elmaradt, mindemellett 24 órás felügyeletet igényel, etetését-itatását tápszondával oldják meg, levegőhöz gégekanülön keresztül jut. Operációk sorát végezték el rajta, szájpadhasadék-műtéten, valamint a Vas Népe 2013-as sikeres jótékonysági akciójának köszönhetően őssejt beültetésen is átesett. Az édesanya elhagyta a családot, Boti gondozásában és testvérei nevelésében nagyszülei és testvérei veszik ki részüket, a nap nagy részében azonban nagymamája gondozza, aki a három gyermek gyámja is lett. Sok segítséget kaptak a kisfiú neveléséhez, olvasóink jóvoltából speciális fürdetőszékhez és gördíthető állványhoz is jutottak. Botond annak ellenére, hogy fejlődése elmarad a többi nyolcévesétől, napról-napra szépen gyarapszik. Növekedésével arányosan változott testsúlya is, ami újabb terhet tett nagymamája vállára, ugyanis egyre nehezebben tudja áttenni a székéből az ágyába. Horváth Antalné elmondta, hogy kezdődő gerincsérve egyre nehezebbé teszi számára, hogy Botondot áttegye a székéből az ágyára: betegemelő liftre lenne szükségük.

Az etetés is problémás

Problémák jelentkeztek nyáron Botond etetésével is: mivel táplálása csak szondával oldható meg, évekkel ezelőtt sztóma alkalmazása vált szükségessé. A nyílást műtéttel, sebészeti beavatkozással hozták létre a bőrén, ezen keresztül tubussal táplálják, ezt az eszközt háromhavonta váltogatni kell. A legutolsó cserét követően a műtéti heg többször felszakadt, a nyíláson keresztül bevezetett cső rendre kicsúszott, valamint egyszer a seb mentén vékony, öt centiméter hosszúságú, elhalt részt kellett eltávolítaniuk a bőréből az orvosoknak – több helyreállító operációt kellett végezni ahhoz, hogy a táplálását megoldják. Ideiglenesen orrszondán keresztül táplálták a kisfiút, de az sem hozott tartós sikert, Botondot súlyos kiszáradás fenyegette. A nagymama naponta látogatta unokáját a kórházban, a korábbi sok emelés azonban az ő szervezetét is megterhelte.

– Bent voltam a kórházban Botondnál, amikor annyira bedagadt a lábam, hogy orvoshoz kellett menni megvizsgáltatni: a doktor azonnal az ambulanciára küldött, trombózisgyanú miatt. A sürgősségin közölték, pihentetnem kell, legalább egy napig nem szabad lábra állnom, amíg kiderül, hogy érelzáródás van-e a háttérben. Szerencsére a vizsgálatok jó hírrel zárultak, az eredmény szerint nem volt trombózis a lábamban – mondta el Horváth Antalné, aki rögtön hozzá is tette, mekkora örömet jelent számukra az is, hogy most Boti jobban érzi magát, szépen gyógyul a heg a kisfiún, úgy tűnik, egyelőre nem kell őt sebészetre vinniük.

A baj azonban nem jár egyedül, szokták mondani

– nincs ez másként a Horváth családban sem. További problémát jelent számukra, hogy amikor Botond megbetegedik, éjszakánként sokat sír. A ház belső falai vékonyak, az átszűrődő hang zavarja a másik két testvért a pihenésben és sokszor fáradtan, álmosan mennek iskolába. – Rontottak a jegyeiken is, ők szenvedik meg legjobban a helyzetet. Ennek ellenére Botit soha nem adnám intézetbe: amíg élek, nem engedem el magam mellől – mondta a nagymama, hozzátéve, hogy megoldást jelentene, ha a kisfiú számára új szobával tudnák megtoldani a lakrészt, így külön légtérben, nyugodt körülmények között, nagyobb szobában lehetne ápolni őt, testvérei pihenését pedig nem zavarná meg, ha éjszaka az asszonynak fel kell kelnie beteg unokájához. A házban nemcsak a kicsi lakrész miatt ütközik nehézségbe a gyermek ápolása, otthonuk mennyezete is megereszkedett, a falak ősszel a pára miatt penészesednek, valamint az akadálymentesítés sincs megoldva.

Most azonban a legnagyobb segítséget számukra egy betegemelő lift jelentené – a rendszeres fizikai terhelés az asszony hátát is megviselte, kezdődő gerincsérve miatt legelőször ezt az eszközt szeretnék beszerezni, azonban nem engedhetik meg maguknak a megvásárlását. Gondok tehát vannak bőven Botiéknál, ám nagymamája azzal köszönt el, hogy nem adja fel, küzdeni fog az unokáiért.