Sokan csak pihenésre használják a telket, hagyományos gazdálkodást nem folytatnak

A civil szervezet a napokban ünnepelte megalakulásának negyedszázados évfordulóját. A történet azonban ennél jóval korábban kezdődött. Valamikor a nyolcvanas évek elején, amikor a séi téesz felparcellázta a Parkerdő melletti, rosszul jövedelmező szántóföldjét. Az 584 darab, egyenként 550-600 négyzetméteres kiskertre főként tanácsi cégek alkalmazottai jelentkeztek bérlőként, akiket a Mester István elnöklete alatt működő Latex Kertszövetkezet tömörített. Tóthné Raffai Józsa kiskerttulajdonos úgy emlékszik erre az időre, hogy parlagon hagyott, fölszántott terület fogadta őket, sok pipitérrel, hepehupás úttal. A föld agyagos volt. Nagyon sokat kellett trágyázni, hordtak rá homokot, forgácsot. De jöttek szívesen a városi panelből a saját termésű, friss zöldség reményében. Molnár Lajos 1981-es építési engedélyt mutat: a 12 négyzetméteres, CK-lapból készült szerszámtárolók közül három típusból lehetett választani. Az infrastruktúrát aggregátor, ásott kút, viharlámpa jelentette.

A séi önkormányzat 1993-ban eladta a telkeket a hozzájuk tartozó mintegy 22 kilométernyi parcellaúttal együtt. Az utakat közösen vették meg az 1994-től már egyesületi formában működő közösség tagdíjaiból, 805 ezer forintért. Az egyesület azóta is évente mintegy másfél millió forintot költ az utak karbantartására, és több százezret az árkok kaszáltatására. Aki nem tagja az egyesületnek, az is fizet – úthasználati díjat.

A terület nagysága, a parcellák száma (584) azóta sem változott, a kiskert fogalma azonban sokat formálódott. Egy tavalyi összesítés szerint már csak 155-en vannak az eredeti tulajdonosok közül, minden évben 25-30 kiskert gazdát cserél. Molnár Lajos egyesületi elnököt ottjártunkkkor is hívja valaki, aki kiskertet vásárolna.

– Amikor hozzájutottunk a területhez, mindenki hagyományos konyhakertet igyekezett kialakítani, zöldségekkel, krumplival, gyümölcsfákkal – magyarázza. Azóta két nagyobb generációváltás is történt. Az első a kilencvenes évek végén. Sokan kiöregedtek, meghaltak közülünk. Az új tulajdonosokat már nem annyira érdekelte a zöldségültetés. Inkább pihenőkerteket alakítottak ki, pázsittal, játszóhellyel a gyerekeknek. A modern kertek aránya olyannyira megnőtt, hogy a szépkertes mozgalom harmadik évében már két kategóriát kellett meghirdetni: a hagyományos és a pihenőkertek versenyét. A következő generációváltást a komfortfokozat növekedése hozta meg. 2005-ben villanyt, két évvel később vezetékes ivóvizet kaptunk. Nagy szükség volt erre, mert az ásott kutak vize addigra elapadt. Ma már sokan életvitelszerűen a kiskerti házukban laknak. Szociális kényszerűségből vagy csak a csend, a jó levegő miatt, pedig külterületről van szó. A postás se jön ki, csak az emlékműnél levő postafiókokig, a helyi járatos busz csak a nyári szezonban közlekedik.

Az eredeti kerttulajdonosoknál is sok az újítás. Rapali Márton a gyümölcsfáival büszkélkedik: egy alanyra két-három fajta almát, körtét is oltott, kordonos almafáinak csodájára járnak. Pár éve környezetbarát gazdálkodásba kezdett: egy olyan, természetes alapanyagú szert használ, amivel a földet és a lombot is lehet trágyázni, kitűnő ellenszere a gombabetegségeknek. Soós Gyula is törekszik rá, hogy vigyázzon a környezetre: négy nagy tartályban gyűjti az esővizet, és csalánlével permetez. Kertjének egyik érdekessége a zöldség, sárgarépa, paradicsom mellett a korai borsó: februárban kell elvetni, és ilyenkor, április elején már csipegethetik az unokák. Az elnök felesége, Julcsi nem bajlódik már sárgarépával, zöldséggel: borsót, hagymát, spenótot ültet, meg a jól termő cukkinit, tököt, padlizsánt. Kertjében tűzrakóhely, fedett pavilon készül a sok virág és gyümölcsfa között.

Tóthné Raffai Józsa nemhiába rendszeres szereplője a szépkertes mozgalomnak. Területén csak úgy tombol a tulipánfa, a nárcisz, a gyöngyike, virágzik már a tulipán és a gyöngyvirág is kihajtott. Virágba borultak a gyümölcsfák is – tegnap permetezték. A retek és a saláta már bújik a kertben. Ahogy sok más kerttulajdonos, úgy Józsa is az esőt várja, hogy lehessen kapálni.